Foci

Fontos győzelmet aratott a Honvéd az ifi BL-ben

Az ifjúsági labdarúgó Bajnokok Ligájában (hivatalos nevén UEFA Ifjúsági Liga) a Budapest Honvéd képziseli hazánkat. A magyar együttes a montenegrói Szutjeszkával 2–2-t játszott az első mérkőzésenSimon Miklós csapata szerdán a montenegrói FK Szutjeszka ellen lépett pályára a bajnoki ág első fordulójának visszavágó mérkőzésén.

A visszavágón egyetlen találat döntött, a 24. percben Májer Milán talált az ellenfél kapujába, így 3-2-es összesítéssel a kispestiek jutottak tovább. A következő körben az orosz FK Krasznodar lesz az ellenfél, amely 2-2-es első meccs után 9-0-ra elverte a Kairat Almatyt.

Az ifi BL-ben két ág van: az egyik a csoportkörös ág, amelyen a 32 felnőtt BL-főtáblás egylet U19-es gárdái vetélkednek, a másik pedig a hazai bajnokok ága, itt küzdenek az országuk bajnokságát megnyerő, de a BL-főtábláról lemaradó klubok utánpótlás-együttesei.

Az ifi BL-ben a nyolc csoportgyőztes automatikusan bejut a legjobb tizenhat közé, míg a csoportok második helyezettjei februárban rájátszásban mérkőznek majd meg a másik ágról érkező legjobb nyolc csapattal (erről az ágról a rájátszásig két egyenes kieséses kör vezet) a nyolcaddöntőbe jutásért.

Végeredmény – UEFA Ifjúsági Liga, bajnoki ág

Bp. Honvéd–FK Szutjeszka (montenegrói) 1–0
Gólszerző: Májer 24.

Továbbjutott a Honvéd 3–2-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik