Foci

Mourinho csak komoly fizetésemelés esetén hosszabbít

José Mourinho csak akkor hosszabbítja meg 2019 nyarán lejáró szerződését, hogyha jelentősen megemelik a fizetését Manchesterben – írja a The Guardian. A portugál tréner a beszámoló szerint jelenleg 15 millió fontot tesz zsebre évente, ám a United menedzsere szerint ez nem tükrözi hűen az elvégzett munkáját.

A Manchester United elég döcögősen indult a Special One kezei között, hatodik lett első évben az együttes, ráadásul Paul Pogbáért is horribilis, 100 millió eurós árat fizettek, ám elég hullámzó volt a francia középpályás teljesítménye. Irgalmatlan költekezés idén is volt, főleg Romelu Lukaku 75 milliós kivásárlása miatt, ám idén eddig parádéznak a Vörös Ördögök: nyolc forduló után veretlenül állnak a második helyen, 21 rúgott és csupán kettő kapott góllal.

Ezen felbuzdulva érzi úgy Mourinho, hogy több járna neki, a lap pedig azt is megjegyzi, hogy vasárnap úgy fogalmazott a portugál sztáredző, hogy a Manchester United nem az utolsó klubja lesz. Különös “véletlen”, hogy nem is olyan régen a Paris Saint-Germain keretét is méltatta a manchesteriek trénere, de egyelőre nem tudni, tényleg oda vágyik-e Mourinho, vagy csak ezzel az eszközzel szorítja sarokba klubját – írja a The Guardian.

Annyit érdemes megjegyezni, hogy 2016-ban három évre írt alá a portugál, ennek pedig még a fele sem telt el, és egyáltalán nem úgy néz ki, mintha távozni akarna a csapat éléről a Special One.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik