Foci

Böde kiakadt a felcsúti meccs után: Óvodás szinten nincs ezért tizenegyes

Futó Csaba
Futó Csaba

2017. 10. 15. 07:22

Szombaton a Ferencváros Felcsúton elszórt két pontot a labdarúgó NB I-ben. A vendégek sokáig vezettek, Pintér Attila csapata csak a hajrában, egy erősen vitatott tizenegyessel tudott csak kiegyenlíteni: Latifi esett el Otigba szorításában, és bár tény, hogy volt kontakt a játékosok között, nem volt szabálytalan a ferencvárosi védő. A büntetőt viszont megítélték, Josip Knezevic pedig belőtte, így lett 1-1.

Böde Dániel már a pályán is reklamált Bognár Tamás játékvezetőnél, majd a lefújást követően, az M4-nek is keményen nyilatkozott az esetről:

Megyei meccsen rendőri kísérettel megy haza a bíró. Itt szerencsére meg van védve. Óvodás szinten sincs ilyen, hogy ezért befújnak egy tizenegyest.

Az összefoglaló, 2:35-tól a tizenegyes:

Böde szerinte a felcsútiaknak az egész meccsen nem volt nagy lehetőségük. Igaz, ők meg kihagytak egy ziccert nem sokkal a tizenegyes előtt, amivel lezárhatták volna a mérkőzést.

Kaptak egy ajándék tizenegyest, amivel tudtak élni és ezért egyenlítettek

– mondta Böde.

Egyébként a múlt hétvégi, Svájc elleni vb-selejtezős vereségünk után írt elemzésünkben is kitértünk a magyar játékvezetésre. Azt írtuk, hogy akkor az olasz játékvezető nem fújta szét a meccset, ahogy NB I-es kollégái szokták. Nos, itt az újabb példa.

Bázel, 2017. október 7.
A magyar válogatott játékosai a Svájc - Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzés végén a bázeli St. Jakob Park Stadionban 2017. október 7-én. A csapat 5-2-re kikapott.
MTI Fotó: Illyés Tibor
A svájci felsülés a magyar labdarúgás állatorvosi lova
Svájc ellen nem a kényszerpályán mozgó Bernd Storck, hanem az egész magyar futballiparág bukását láttuk. Elemzés.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.