Foci

Nagy Ádám: Rossz hozzáállással magammal cseszek ki

Nagy Ádám elmúlt idénye remekül sikerült, rendszeresen játszott a Bolognában, miközben a válogatottban is bebetonozta a helyét a csapatban. Nagyot fordult a világ a 22 éves középpályással azóta, idén egy percet sem töltött az M4 Sport csütörtöki, Sportreggeli című műsorában arról beszélt, mivel rögtön alapemberré vált mindkét csapatában, ezért a mostani mellőzés újdonság számára.

Próbálok mindent megtenni az edzéseken, hogy visszakerüljek a csapatba, mert nem szeretnék ennyivel megelégedni, sokkal nagyobbak a céljaim. Vannak hangulatingadozásaim. Ez új helyzet, de igyekszem jól kezelni. Arra már a legelején rájöttem, ha nem edzek és nem úgy állok a dolgokhoz, akkor saját magammal cseszek ki

– nyilatkozta a középpályás. Hozzátette, nem esnek jól neki, amiket mondanak és írnak róla mostanság, de arra törekszik, hogy rácáfoljon a kétkedőkre.

Nagy Ádám elárulta, lelkileg egyre jobban tudja kezelni a helyzetet, a válogatottbeli csapattársaitól és edzőitől is kapott hasznos tanácsokat. Azt is elárulta a játékos, hogy a támadójátékán kell még javítania.

A magyar válogatott új korszakáról, a tavaly ősz óta eltelt bő egy évről azt mondta, nehéz feladat a csapatépítés, mert akik erős bajnokságokban szerepelnek, azoknak a többsége nem kap elegendő játéklehetőséget, ahogyan ő sem. A harmadik helyet reálisnak tartja, de vannak meccsek, amik kapcsán hiányérzete van.

Elindultunk egy úton, ami nem fog egyenesen felfelé ívelni, lesznek benne hullámvölgyek, de ilyenkor kell igazán megmutatni, mennyire tartunk össze

Ajánlott videó

Olvasói sztorik