Foci

Soha nem jutott ki olyan pici ország foci-vb-re, mint Izland

Az izlandi labdarúgó-válogatott győzelemmel jutott ki fennállása során először egy labdarúgó-világbajnokságra. Soha korábban nem kvalifikált olyan nemzet, amelynek csak kicsivel több mint 300 ezres a lélekszáma.

A 2016-os Eb-negyeddöntős csapatnak nyernie kellett, hogy bebiztosítsa részvételét, és ez sikerült is: a nyeretlenül, egy döntetlennel sereghajtó Koszovó ellen hazai pályán kétgólos sikerrel érvényesítette a papírformát, így története során először léphet majd pályára vb-n.

Ugyanebben a csoportban az izlandi siker miatt csak a csoport második, pótselejtezőt érő helye volt a tét Kijevben az ukrán-horvát meccsen, melyet a vendégek nyertek 2-0-ra.

A szerbeknek a győzelem biztos részvételt ért, azonban – a walesi-ír rangadó eredményétől függően – akár vereséggel is kijuthattak volna a jövő évi tornára. Ha nehezen is, de végül begyűjtötték a három pontot Grúzia ellen Nemanja Gudelj 74. percben szerzett góljával. Szerbia önálló államként 2010 után másodszor vehet részt vb-n. Szerbia győzelmével csak a második helyről döntött a walesi-ír összecsapás, amelyen vendég győzelem született, így Írország pótselejtezőn harcolhatja ki a 2018-as szereplést.

Az is eldőlt, hogy legrosszabb csoportmásodikként szinte biztosan Szlovákia marad le a pótselejtezőről. Ezen csak az változtatna, ha kedden Görögország kikapna a nullapontos Gibraltártól, emiatt pedig elvesztené második helyét a hatosában.

Európai vb-selejtezők, 10. (utolsó) forduló:

D csoport:
Szerbia-Grúzia 1-0 (0-0)
Moldova-Ausztria 0-1 (0-0)
Wales-Írország 0-1 (0-0)
A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Szerbia 21 pont, 2. (és pótselejtezős) Írország 19, 3. Wales 17, 4. Ausztria 15, 5. Grúzia 5, 6. Moldova 2

G csoport:
Albánia-Olaszország 0-1 (0-0)
Macedónia-Liechtenstein 4-0 (2-0)
Izrael-Spanyolország 0-1 (0-0)
A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Spanyolország 28 pont, 2. (és pótselejtezős) Olaszország 23, 3. Albánia 13, 4. Izrael 12, 5. Macedónia 11, 6. Liechtenstein 0

I csoport:
Izland-Koszovó 2-0 (1-0)
Ukrajna-Horvátország 0-2 (0-0)
Finnország-Törökország 2-2 (0-0)
A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Izland 22 pont, 2. (és pótselejtezős) Horvátország 20, 3. Ukrajna 17, 4. Törökország 15, 5. Finnország 9, 6. Koszovó 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik