Foci

Storck: Nem akarom azt játszatni, hogy csak bekkelünk és előrevágjuk a labdát

Bernd Storck szerint saját magát verte meg a magyar labdarúgó-válogatott Svájc ellen, míg a kétszer is nagyot hibázó Gulácsi Péter bocsánatot kért a szurkolóktól.

Nem sikerült megtörni a svájci válogatott menetelését, a meccs már az első félidő közepére eldőlt, amikor előbb Gulácsi Péter egyéni hibájából, majd egy megpattanó lövésből szereztek gólt a hazaiak.

“Tudtuk, hogy a világranglista-hetedik svájciak hazai pályán dominálni fognak ellenünk, és az első negyedórában nem is volt gond a játékunkkal. Sajnos egy nagy egyéni hibából kaptuk az első gólt, utána a svájciak nyomást gyakoroltak ránk, és egyből megszerezték a második gólt. A szünet után már nehéz dolgunk volt, ráadásul a második félidőt is gólt eredményező egyéni hibával kezdtük, ma kicsit saját magunkat vertük meg. Ezzel együtt a svájciak megérdemelten nyertek, nagyszerű csapatuk van, de ezen a szinten minden ellenfél kíméletlenül megbünteti az olyan hibákat, amelyeket ma elkövettünk” – értékelt Bernd Storck szövetségi kapitány az MLSZ honlapján.

A német szakember az öt kapott ellenére is látott pozitívumokat, ilyen volt például szerinte az újonc Ugrai Roland játéka, aki góllal debütált. ” A legjobb válogatottakkal nem vagyunk egy szinten, de nem akarok olyan futballt játszatni, hogy beállunk védekezni a kapunk elé, és csak előrerúgjuk a labdákat. Svájc ellen is végig próbáltunk előre játszani, és ebből helyzeteket alakítottunk ki, két gólt is szereztünk. Kedden, Feröer-szigetek ellen egész más mérkőzésre van kilátás, hazai pályán játszunk, és ha azt a teljesítményt nyújtjuk, amit a múltban már többször is mutattunk, akkor meglesz a győzelem. Olyan hibákat mint ma, azonban Feröer ellen sem követhetünk el, különben azt a találkozót sem nyerjük meg” – zárta mondandóját Storck.

Önkritikusan nyilatkozott Gulácsi Péter, aki az első gólnál meccset eldöntő hibát követett el, majd a negyedik svájci gólnál, Steven Zuber lövésénél is szerencsétlenül ért bele a labdába. “Az első gólnál rosszul vettem át a labdát, majd gyorsan akartam korrigálni, de elcsúsztam, a negyedikénél pedig egyszerűen mellé ütöttem a labdának, ezen nincs mit szépíteni.

A lefújás után elnézést kértem az öltözőben a csapattársaktól, és most elnézést kérek a szurkolóktól is. A kapus hibája legtöbbször gólhoz vezet, most ez kétszer is megtörtént velem, ráadásul mindkét alkalommal lélektanilag rossz pillanatban hibáztam, és ez a két hiba gyökeresen befolyásolta a meccset.

Az első kapott gól átírta a tervezett forgatókönyvet, nyíltabbá vált a játékunk, több területet adtunk a svájciaknak, akik kihasználták ezt, és további gólokat értek el” – nyilatkozta a Lipcsében védő kapus, aki megköszönte a helyszínre utazó szurkolók buzdítását is.

A csoport állása:

1. Svájc 9 9 23–  5 +18 27
2. Portugália 9 8 1 30–  4 +26 24
3. Magyarország 9 3 1 5 13–14   –1  10
4. Feröer 9 2 3 4   4–15 –11   9
5. Lettország 9 1 1 7   3–18 –15   4
6. Andorra 9 1 1 7   2–19 –17   4


A meccs góljai:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik