Foci

Guardiola már tudja, ki lesz a Bayern München vezetőedzője

Kedden egy müncheni étteremben találkozott egymással Uli Hoeness, a Bayern München labdarúgócsapatának elnöke és Pep Guardiola, a bajorok korábbi, a Manchester City jelenlegi edzője. A meeting baráti jellegű volt, de ahogy a klubelnök elmondta, szakmai dolgokba is belementek.

Természetesen volt egy kis eszmecsere. Elmondtam neki, hogy kit fogunk kinevezni a Bayern München kispadjára a napokban és ő is egyetértett a választásunkkal

– mondta az Abendzeitungnak Hoeness.

Mint ismert, a PSG elleni 3-0-as vereség a Bajnokok Ligájában már sok volt, menesztették Carlo Ancelottit a müncheniektől. Később kiderült, hogy öt játékos megpuccsolta az olasz vezetőedzőt, Arjen Robben pedig még utólag is beszólt egyet Ancelottinak. Ideiglenesen Willy Sagnol ugrott be, de neki sem sikerült felráznia a csapatot, amely kétgólos előnyből ikszelt Dárdai Pál Herthájával.

A német sajtó két nevet dobott be azonnal Ancelotti kirúgása után: a Borussia Dortmunddal a nyáron szakító Thomas Tuchelét és a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim csodaedzőjéét, Julian Nagelsmannét. Miután kiderült kedden ez a Guardiola-vonal, többen a jelenleg szabadúszó Tuchelt vélik biztos befutónak, ugyanis a katalán edzőnek a müncheni időszaka alatt nagyon szimpatikus volt a Mainz játéka és többször hangoztatta, hogy Tuchelt szeretné utódjául a Bayernnél.

Fotó: Europress/DPA/David Ebener

Ajánlott videó

Olvasói sztorik