Foci

Édesapja szerint Agüerónak szerencséje volt, hogy pár bordatöréssel megúszta balesetét

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, a Manchester City argentin szupersztárja, Sergio Agüero súlyos autóbalesetet szenvedett Hollandiában, amikor egy taxival tartott a repülőtérre egy koncertet követően. Az autó vezetője egyik pillanatban elveszítette az irányítását a jármű felett, és egy oszlopnak ütközött. A futballista több bordája is eltörött, többhetes kihagyás vár rá, amivel klubja és válogatottja is rosszul jár.

Az argentin válogatott jelenleg nem áll kijutó helyen a jövőévi, 2018-as oroszországi világbajnokságra. Hiányozni fog Messiéknek a gólerős támadó.

Most Agüero édesapja is megszólalt az üggyel kapcsolatban, és elmondta, szerencséje volt fiának, sokkal rosszabb is történhetett volna.

Elmondta (Sergio), hogy a sofőr nagyon gyorsan hajtott. A fiam direkt meg is nézte, hogy jól be van-e kötve, mert veszélyesnek érezte a sebességet. Még az sem segített a dolgon, hogy a fiammal volt az egyik munkatársa, aki fel is szólította a taxist, hogy lassítson. Nem lassított, csak azt mondta, oké

– mondta az AS szerint egy argentin lapnak Agüero édesapja, Leonel Del Castillo, majd hozzátette: látta a képeket, és köszöni az isteni gondviselésnek, hogy a futballista ennyivel megúszta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik