Foci

Nikolics: Nem állt készen az EL-főtáblára a Vidi

A Videoton fiatal szerb edzőjének különösen fontos volt a Partizan elleni meccs, amelyen két nagy problémát is látott. Elmondta, melyek azok, és melyik volt a nagyobb.

Marko Nikolics, a Videoton edzője még csak 38 éves, máris komoly sikerek állnak mögötte. A fehérvári csapattal jelenleg is simán vezeti az NB I-et, az Európa Liga főtábláját viszont az utolsó pillanatban bukta el: a playoff visszavágóján 0-0-s idegenbeli meccs után otthon 4-0-ra kikapott, méghozzá attól a Partizan Belgrádtól, ahonnan érkezett.

Nikolics 2008-ban minden idők legfiatalabb első osztályú edzője lett Szerbiában, amikor átvette Alekszandr Janics helyét az KF Radnál – írja a Molcsapat.hu.

Juhász Roland „aprólékos” edzőnek nevezte a szerb szakembert, aki minden munkafolyamatban részt vesz. Ő maga pedig azt mondja,

Mindig nagy célokat dédelgető csapatoknál vállaltam munkát, hiszen én is ambiciózus embernek tartom magam. Mindig, mindenhol győzni akarok, és a Videotonnál egy olyan tervet raktak elém, amivel könnyen tudtam azonosulni.

Nem véletlen, hogy az NB I-ben a Vidi birtokolja a legtöbbet és adja el a legkevesebbszer a labdát, továbbá a legtöbb gólt szerzi rögzített játékhelyzetekből.

Ezzel együtt a csapat még az út elején jár, és

még rengeteg munkát kell elvégeznünk ahhoz, hogy teljesen elégedett legyek. De nem vagyok türelmetlen, egy hosszú távú projektet építünk, és most pont ott tartunk, ahol tartanunk kell. Az mindenesetre nem rossz, hogy veretlenül vezetjük a bajnokságot, és már túl vagyunk egy nemzetközi bravúron is.

A nemzetközi színtéren sok minden kiderült: a Videoton otthon, a Bordeaux ellen nyújtotta a legjobbját, a legrosszabbat pedig a Partizan ellen, szintén hazai pályán az edző szerint. Nikolics sok apróságot látott, amin múlhat a végeredmény. Problémát látott a helyzetkihasználásban is, de még nagyobbat a labdaeladásokban.

Ebben kell a legtöbbet fejlődnünk, még mindig sok labdát szórunk el ahhoz a szinthez képest, ahova eljutni remélünk. De még egyszer mondom, nem most kell igazán jónak lennünk, tavasszal már egészen más arcát mutatja majd a csapat.

Nikolic 2017 tavaszán bajnok és kupagyőztes lett a belgrádi Partizannal, és hogy a szerb szurkolók milyen nagyra tartják volt edzőjüket, azt nevének skandálásával bizonyították Felcsúton is.

Bár ezer szállal kötődöm a Partizanhoz, természetesen bosszús voltam a vereség után. Ennek ellenére semmit nem csinálnék másképp, hiszen ha tízszer egymás után újra lejátszanánk a meccset, egyszer sem születne ugyanaz az eredmény. Én nem szeretek semmit a véletlenre fogni, azt mondom, nem véletlenül nem jutottunk fel az EL-főtáblára, hanem azért, mert még nem álltunk készen rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik