Foci

Kassai miatt sürgetik a videóbírót

Kassai Viktor a keddi Törökország-Horvátország világbajnoki selejtezőn fújta a sípot és a vendégek szerint a ténykedése miatt kapott ki a válogatottjuk. Az ominózus eset a mérkőzés 10. percében esett, amikor Luka Modric beívelését követően a menteni igyekező török játékos szabad szemmel jól kivehetően kézzel akadályozta meg, hogy a hosszún érkező horvát futballista az üres kapuba bólintson.

A horvátok azóta is fortyognak, a JutarnjiList hosszabb cikket közölt, amelyben megemlítik, hogy Kassai segítője, Tóth Vencel sem állt a helyzet magaslatán és a fenti eseten kívül további kétes döntéseket is felhánytorgat a lap.

Már korábban is mondták, hogy épp miatta is el kellene gondolkodni a videótechnológia bevezetésén, hogy a hasonló eseteket elkerüljük. Több ligában, a Klubvilágbajnokságon és Konföderációs Kupán is kipróbálták már a rendszert, a világbajnoki selejtezőkön mégsem alkalmazzák

– puffognak a horvátok.

Az biztos, hogy nem az első eset, hogy játékvezetői ítélet miatt bűnhődik valaki, mi is emlékezhetünk rá, amikor 2007-ben Törökország ellen felfoghatatlan módon jutott kiállítás sorsára Gera Zoltán.

A horvátok összekapcsolják a kellemeset a hasznossal: egyszerre lehet jajveszékelni a hiba miatt és lobbizni a videóbíró mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik