Foci

Kassai Viktort Horvátországban szidják, mint a bokrot

A legmagasabban jegyzett magyar futball-játékvezető, Kassai Viktor kapta a pikánsnak ígérkező Törökország-Horvátország csoportrangadót a világbajnoki selejtezők C-csoportjában. A törökök végül óriási csatában 1-0-ra legyűrték Luka Modricékat, így még szorosabbra húzták az amúgy is nagyon szűk csoportot.

De a meccs nem múlt el botrány nélkül, a horvátok vad “bírózásba” törtek ki a találkozót követően, szerintük Kassai óriásit hibázott a törökök javára.

Történt ugyanis, hogy a 10. percben Luka Modric beívelését követően a menteni igyekező török játékos szabad szemmel jól kivehetően kézzel akadályozta meg, hogy a hosszún érkező horvát futballista az üres kapuba bólintson. Tán az egész stadionban csak két ember nem látta az esetet: Kassai Viktor és asszisztense.

Videón a jelenet:

A játékvezető és az asszisztens védelmében azért azt tegyük hozzá, hogy Kassai elől a szituációt minimum négy labdarúgó, partjelzője elől pedig éppen a gólt fejelni készülő horvát takarta ki. A videó alapján nagyon úgy tűnik, egyikük sem állt megfelelő szögben.

Az pedig megint egy más kérdés, hogy amíg az UEFA rendezvényein van alapvonali játékvezető, addig a FIFA-eseményeken nincs. Pedig most milyen jól jött volna egy extra szempár, nem igaz?

A 2018-as vb-selejtezőkön még a videóbíró sincs, bár az sem hibátlan – volt is már példa a tévedésére -, ahogy az alapvonali asszisztens esetében is emlékezhetünk Vad II István tévedésére a 2012-es Európa-bajnokságon.

A horvát lapok a csakfoci.hu szerint nem finomkodtak Kassai Viktorral.

A 24sata.hr  kriminális esetként írja le a horvátok szemszögéből a jelenetet, sőt meg is szólaltattak egy egykori horvát játékvezetőt, aki azt mondta, drasztikus károkat szenvedtek.

Európai vb-selejtezők, 8. forduló, keddi játéknap, eredmények:

D csoport:
Moldova-Wales 0-2 (0-0)
Ausztria-Grúzia 1-1 (1-1)
Írország-Szerbia 0-1 (0-0)
Az állás: 1. Szerbia 18 pont, 2. Wales 14, 3. Írország 13, 4. Ausztria 9, 5. Grúzia 5, 6. Moldova 2

G csoport:
Macedónia-Albánia 1-1 (0-0)
Olaszország-Izrael 1-0 (0-0)
Liechtenstein-Spanyolország 0-8 (0-4)
Az állás: 1. Spanyolország 22 pont, 2. Olaszország 19, 3. Albánia 13, 4. Izrael 9, 5. Macedónia 7, 6. Liechtenstein 0

I csoport:
Koszovó-Finnország 0-1 (0-0)
Izland-Ukrajna 2-0 (0-0)
Törökország-Horvátország 1-0 (0-0)
Az állás: 1. Horvátország 16 pont (12-3), 2. Izland 16 (11-7), 3. Törökország 14 (12-8), 4. Ukrajna 14 (11-7), 5. Finnország 7, 6. Koszovó 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik