Foci

Storck: Nagy elismerés a telt ház

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint sikerült elvégezniük a tervezett munkát, így a labdarúgó-válogatott felkészülten várja a csütörtöki, lettek elleni vb-selejtezőt.

Bernd Storcknak rendkívül jó benyomása van a játékosok erőnlétéről, továbbá a csapat hangulata is teljesen más, mint a legutóbbi mérkőzéseken, ami nagyban köszönhető annak, hogy sokan visszatértek a sérülésük után.

Tudjuk, mire számíthatunk. Az 5-3-2-es felállás és a defenzív játék az Európa-bajnok portugáloknak is nehézséget okozott, ahogy a lettek gyors kontrajátéka is

– mondta Storck, hangsúlyozva, hogy fontos a csütörtöki meccs, mert nagyon nagy elismerés, hogy az andorrai kudarc ellenére telt ház lesz, ami a múltbéli sikereknek szól.

Gulácsi Péter arról beszélt, hogy ezúttal kevés idő állt rendelkezésükre, érdemben kedden edzettek együtt először, mert sokaknak regenerálódni kellett a hétvégi mérkőzések után.

A kinti meccsen megérdemelten nyertünk. Ugyan volt helyzetük a letteknek is, de többnyire eladott labdából és kontrából voltak veszélyesek. Éppen ezért most többet fogjuk birtokolni a labdát, labdavesztés után pedig gyorsan meg kell akadályozni a kontrát

– mondta az RB Leipzig kapusa.

A letteket alig érdekli a magyarok elleni meccs
Starkovs kapitány számára inkább már a jövő ősszel kezdődő Eb-selejtezők a fontosak. A keretük egységes, a magyarokat tisztelik, de nem félek tőlük.

Csütörtökön 20.45-kor a Groupama Arénában kezdődik a magyar-lett mérkőzés, amelyen a hazai keretből Márkvárt Dávid nem lesz bevethető.

Így állunk

A magyarok hat forduló után hét ponttal a világbajnoki selejtezőcsoportjuk harmadik helyén állnak. Reális esély már nincs a továbbjutásra, a százszázalékos teljesítménnyel vezető svájciakkal szemben ugyanis 11, míg az Európa-bajnok portugálokkal szemben nyolc pont a hátrány. A hatosból az első kijut a jövő évi, oroszországi vb-re, a második pedig pótselejtezőt játszhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik