Foci

Kádár Tamás: Csalódás az andorrai zakó, de nem szabad folyton siránkozni

A Dinamo Kijev és a magyar labdarúgó-válogatott védője, Kádár Tamás nyilatkozott a Nemzeti Sport szerdai számában, ahol a többi között arról beszélt: megszokta Kijevet, beilleszkedett a csapatba is, ahol alapembernek tartja magát, a hétvégi bajnokin azért nem játszott, mert pihenőt kapott az első keret a Maritimo elleni Európa Liga-meccs után, amely 0-0 lett, Kádár végig játszott. Viszont az állandó posztja még nincs meg, a védelem közepén és a bal szélen is szokott játszani.

Épp azt ecsetelte, hogy minden szép és jó, amikor megkérdezték az Andorra elleni, történelmi vb-selejtezős vereségről. Kádár erre azt mondta, hatalmas csalódás volt az a találkozó, a szívük mélyén még ott a kudarc érzése, de most azon vannak, hogy nem szép, hanem eredményes játékkal kiengeszteljék a szurkolókat. Viszont leszögezte: túltették magukat a történteken.

Tanulnunk kell az andorrai kudarcból, de igenis tovább kell lépni, nem szabad folyvást siránkozni.

Arra a felvetésre, hogy de közben ezzel lényegében elszálltak az esélyek a világbajnoki kvalifikációra annyit mondott:

ő már a sorsolás pillanatában tudta, hogy pokolian nehéz lesz a dolgunk.

Portugália és Svájc is előttünk jár, le vagyunk maradva és még generációváltás is van a magyar csapatnál. Türelmet viszont nem kér, ők, játékosok is a szurkolókhoz hasonlóan jó eredményeket, győzelmeket szeretnének látni. Úgyhogy most egy dolguk van, legyőzni a letteket. Utána a portugálok lesznek az esélyesek, de:

Ne feledjük el, hazai pályán lépünk pályára, amelyen bárkit képesek vagyunk legyőzni.

A magyar válogatott augusztus 31-én Lettországot, szeptember 3-án Portugáliát fogadja a világbajnoki selejtezőben, a Groupama Arénában.

A magyar válogatott kerete

Kapusok:

Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Megyeri Balázs (Greuther Fürth)
Kovácsik Ádám (Videoton FC)

Védők:

Bese Barnabás (Le Havre)
Botka Endre (Ferencváros)
Fiola Attila (Videoton FC)
Guzmics Richárd (Yanbian)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Hangya Szilveszter (Vasas)
Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva)
Pintér Ádám (Greuther Fürth)

Középpályások:

Dzsudzsák Balázs (Al-Vahda)
Elek Ákos (FK Almaty)
Gera Zoltán (Ferencváros)
Kleinheisler László (Asztana)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia)
Nagy Ádám (Bologna)
Nagy Dániel (Újpest FC)
Pátkai Máté (Videoton FC)
Stieber Zoltán (DC United)
Varga Roland (Ferencváros)

Támadók:

Böde Dániel (Ferencváros)
Eppel Márton (Budapest Honvéd)
Priskin Tamás (Ferencváros)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

Nyitókép: MTI/EPA/Homem de Gouveia

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik