Foci

“Megint bajnok lehetsz sárgában” – így csábítja a portugál klub Boltot

Usain Bolt (usain bolt, )
Usain Bolt (usain bolt, )

A portugál negyedosztályú Beira-Mar minden eszközt bevet Usain Bolt megszerzésére. Az atléta-pályafutását befejező Bolt megmozgatta a futballvilágot, ugyanis úgy nyilatkozott, hogy nagyon szívesen labdarúgónak állna. Azóta mindenféle klub próbálja becserkészni a jamaicai sprint-bajnokot, ezúttal egy aveirói kiscsapat a Facebook-oldalán tett ajánlatot Usain Boltnak.

Bolt szeptember másodikán pályára lépett volna a Manchester United színeiben a Barcelona ellen egy jótékonysági találkozón, ám ezt az utolsó versenyén elszenvedett sérülése miatt volt kénytelen lemondani. A néhány éve még a portugál első osztályban játszó Beira-Mar a Facebook-oldalán tett vicces ajánlatot Bolt számára:

A Beira-Mar olyan csapat, ahol valóra válnak az álmok, és szeretnénk bejelenteni: készen állunk arra, hogy megvalósítsuk minden idők egyik legnagyobb atlétájának álmát.

– kezdi a klub közleménye, majd belehúz, többek között az alábbiakat ajánlják a jamaicainak:

  • A megtiszteltetés, hogy a klub mezét viselheti.
  • Egy szelfibot (a képek elkészítésére, amellyel megmutathatja, hogy Velence csupán az olasz Aveiro)
  • Három bifana (sertéshúsos szendvics) és három hamburger helyi éttermekből
  • A stadion bárjában annyi sört ihat, amennyit csak tud.

Ha ez nem volna még elég, a bejegyzés képén ott virít a felirat:

Sárgában lehetsz újra, bajnok lehetsz újra”

Ugyan ki tudna ellenállni ennek?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik