Foci

Komoly büntetést kaphat a játékvezetőt meglökő Cristiano Ronaldo

Egészen szédületes mérkőzéssel indult a spanyol fociszezon, a Szuperkupa döntőjének első mérkőzésén a Real Madrid 3-1-re nyert a Nou Campban vasárnap este. A visszavágót majd szerdán rendezik Madridban.

A bajnoki címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Realban ezúttal csak csere volt Cristiano Ronaldo, aki a hajrában két perc alatt szerzett egy bombagólt és állíttatta ki magát.

  • Kapott egy sárgát, amiért a mezét levéve ünnepelt,
  • majd pillanatokkal később Umtiti szorításában esett el, a játékvezető pedig neki mutatta fel a második sárgát.

A kiállítás:

Utóbbi ítéleten jót lehet vitatkozni, Ronaldo sem akarta elhinni, hogy kiállították, viszont ezután volt egy meggondolatlan tette: meglökte Ricardo de Burgos Bengoetxeát. A Marca a meccs után rögtön azt is írta, hogy ez bekerült a jegyzőkönyvbe, úgyhogy a liga foglalkozni fog az esettel és már be is lebegtették, hogy

szigorú ítélet esetén 4-12 meccses eltiltást kaphat Ronaldo.

Ami egyelőre biztos, hogy a Szuperkupa-döntő szerdai visszavágóját biztosan kihagyja. Úgy tűnt egyébként, hogy csapata nélküle is bombaformában van.

A végére azért tegyük csak ide Ronaldo gólját is vasárnapról:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik