Foci

Pintér Attila szerint a játékvezetők rendre a felcsúti focicsapat kárára tévednek

A vezetőedző szerint eddig nem volt forduló, amikor a bírók ne nyúltak volna bele csapata meccsébe.

Bár már lement öt forduló a labdarúgó NB I-ből, még mindig várni kell arra, hogy a Felcsút megszerezze az első győzelmét. Pedig a klub semmit nem bízott a véletlenre, igazoltak 12 játékost a nyáron, a transfermarkt.com szerint a harmadik legdrágább keret az övék az élvonalban. Csak az akadémisták nem játszanak, vagy csak alig.

Viszont a csapat utolsó, bár kétszer is vezettek a DVTK elleni, rövid időre félbeszakított mérkőzésen, 2-2 lett a vége, a nézők a szezon eddigi legnagyobb potyáját is láthatták. Így öt forduló alatt két döntetlenjük és három vereségük van, azonos pontszámmal állnak a szintén nyeretlen Debrecennel, de rosszabb a gólkülönbségük.

Pintér Attila kiemelte Hegedüs kapus hibáját is, majd bírózott egy kiadósat. Nem először a szezonban, szerinte mind az eddigi öt bajnokin belenyúltak a meccsbe a játékvezetők.

Ma sem kaptunk meg egy száz százalékos 11-est. Ugyanez az alapvonali játékvezető a Videoton ellen ugyanilyen szituációban rászólt a játékvezető fülére, most ez elmaradt. Már az ötödik mérkőzés, amikor keményen belenyúlnak a találkozóba. Amikor Hegedüs a földre került, ott sem volt a labda, mindenki ítélje meg, hogy ez belefér-e a labdarúgás szabályaiba, piros lapot ér-e vagy nem

– idézi a dvtk.eu Pintért, aki a végén azért megdicsérte az ellenfelet is.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik