Foci

Egy idióta szabálytalanság is kellett a Tottenham győzelméhez

Az előző szezonban ezüstérmes Tottenham Hotspur is elkezdte az angol labdarúgó-bajnokság új szezonját, a londoniak az élvonalba visszatérő Newcastle Unitedhez látogattak. Bár a hazaiakat két peches sérülés is sújtotta az első félidőben, a szünetig egész szépen levették a pályáról a Tottenham rettegett támadósorát.

A második félidő legelején aztán elég nehéz helyzetbe került a Newcastle, Shelvey teljesen érthetetlen módon direkt rálépett Alli lábára, amiért azonnal felmutatták neki a piros lapot.

Shelvey kiállítása:

Bár emberhátrányba kerültek, ezután is a hazaiaknak volt az első nagy helyzete. Aztán a Spurs szép lassan átvette az irányítást, majd a 61. percben Alli megszerezte a vezetést Eriksen szép passza után. Eriksen aztán Daviesnek is kiosztott egy asszisztot egy tetszetős támadás végén, ezzel pedig el is dőlt a meccs, a Tottenham teljesen megérdemelten nyerte meg a meccset.

Eriksennek ebben a naptári évben ez volt a 12. gólpassza, ez a legtöbb az 5 topbajnokságot nézve.Alli gólja:

És Davies találatával dőlt el minden:

Az újoncok mérlege így két vereség és egy győzelem. A Newcastle mellett a Brighton is kikapott a nyitófordulóban, ugyanakkor a Huddersfield Town 3-0-s sikerrel kezdte története első Premier League-szezonját.

Eredmény – Premier League, 1. forduló

Newcastle – Tottenham 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Alli (61.), Davies (70.)
Piros lap: Shelvey (48.)

Fotó: Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik