Foci

Bejelentkezett Neymar nevelőklubja a Barcelonánál egy kis pénzért

neymar (neymar, )
neymar (neymar, )

Neymar nevelőegyüttese, a Santos benyújtotta igényét a Barcelonánál a Marca beszámolója szerint. A spanyol lap szerint, amikor a brazil csatárt szerződtették a katalánok, a kontraktus kimondta, hogy továbbadása esetén az átigazolási díj öt százaléka jár a Santosnak. Neymar 222 millió euróért tette át székhelyét Párizsba, ennek 11.1 millió az öt százaléka, így nem csoda, hogy rárepültek a Sao Pauló-iak.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis nem a Paris Saint-Germain fizette ki hivatalosan a rekordösszeget, hanem a futballista maga vásárolta ki magát a szerződéséből, vagyis technikailag szabadon igazolhatóvá vált, s így került a franciákhoz. Ebből következik, hogy átigazolási összegről sem beszélhetünk, s így nem tartozik semmilyen díjjal a brazil klubnak a Barca.

Neymar szabadon igazolható játékossá vált, és csak ezt követően írt alá egy másik klubhoz

– idézi a Marca a Barcelona álláspontját.

Dörzsöltek azonban a Santos vezetői is, még egy ügyben presszionálják a katalánokat, ugyanis szintén Neymar szerződtetésekor kikötötték, hogy kétszer felkészülési mérkőzést kell játszania a Neymarral felálló Barcelonának a Santosszal – ez pedig csak egyszer történt meg 2013-ban. Az így elmaradt összeg 4,5 millió eurót ér a Santos szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik