Foci

Zárt kapus lehet a Videoton EL-meccse

Elveszítheti az egyik erősségét, a félelmetes közönségét a Partizan Beograd a Videoton elleni Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában, ahol Marko Nikolic edző a volt csapatával találkozik majd.

A szerb klubot azért büntette meg az európai szövetség (UEFA), mert szurkolói nacionalista feliratokkal és sértő rigmusokkal fogadták a montenegrói Buducnost Podgorica csapatát a Bajnokok Ligája-selejtezőben, a görög Olimpiakosz elleni meccsen pedig petárdákat és műanyag palackokat dobáltak a pályára.

A döntés szerint a Partizannak hazai pályán a következő két európai kupamérkőzését zárt kapuk mögött kell rendeznie, illetve 130 ezer eurós pénzbüntetést is kapott a klub.

Milos Vazura klubigazgató pénteken elmondta, hogy mindenképpen fellebbezni akarnak, mert túlságosan szigorúnak tartják a szankciót, és nagyon bíznak benne, hogy enyhíteni fogják azt.

A belgrádiak augusztus 17-én hazai pályán fogadják a Videotont az EL-selejtező negyedik körében, ahol már a főtáblára jutás a tét. A visszavágót egy héttel később, Felcsúton rendezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik