Foci

Újabb játékos távozott az AS Monacóból

Az AS Monaco 23 éves labdarúgója, Benjamin Mendy az angol Manchester Cityben folytatja pályafutását.

A négyszeres francia válogatott balhátvéd ötéves szerződést kötött új klubjával, amely a sajtóhírek szerint körülbelül 60 millió eurót fizet érte. Mendy hamarosan csatlakozik új csapattársaihoz, akik az Egyesült Államokban túráznak, s helyi idő szerint szerdán a Real Madriddal csapnak össze felkészülési mérkőzésen, melyen már pályára is léphet.

A sok csapat által csábított Mendy Guardiola hatodik nyári érkezője Douglas Luiz, Danilo, Ederson, Bernardo Silva és Kyle Walker után. Érdekesség, hogy Bernardo Silva is a Monacótól érkezett, illetve az is, hogy Danilo és Walker után Mendy a harmadik szélső hátvéd az új igazolások közül.

A Monacóból leginkább Mbappét vinné mindenki, ő egyelőre a hercegségieknél van még mindig, ellenben Silva és Mendy mellett a Chelsea-ben kötött ki Tiemoué Bakayoko is, így a francia címvédőnek egészen új csapatot kell majd építenie – mondjuk lesz miből…

Még egy adat: a Manchester City körülbelül 240 millió eurót költött el új játékosokra a nyáron.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik