Foci

Fantasztikus magyar újítás a Bajnokok Ligájában

A Budapest Honvéd olyannal próbálkozott, amilyet mi még nem láttunk, de megkockáztatjuk, a futballvilág sem. A magyar kreativitásnak nincs párja.

A Hapoel Beer-Seva gyakorlatilag négy perc alatt gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás sorsát, a 16. percben Ogu, majd Nwakaeme révén már 2-0-ra vezetett.

A magyar bajnok derekasan küzdött Lanzafame a 46., majd Baráth 73. percben szerzett góljával egyenlített, de Nwakaeme a 83.-ban ismét beköszönt, amire már nem volt válasza a hazaiaknak. A Honvéd 5-3-as összesítéssel búcsúzott a sorozattól.

BL: edzői vakság áldozata lett a Honvéd
Erik van der Meer váratlant akart húzni, de nagyon nem jött be neki, ezért a Honvéd pazarul küzdő játékosai csak szaladtak az eredmény után.

Azonban a Honvéd nem csak játékéval, kiesésével került a hírsodorba. Az átlag érdeklődő is tudja, a Bajnokok Ligája európai szinten maga a kánaán, euró százezreket fizetnek a sorozatba bejutó csapatoknak, az UEFA több tízmillió euróért adja el a pálya szélén található reklámtáblákat – a csoportkörben.

A selejtezőkre mindez nem vonatkozik, így lehet, hogy a zártkörű meccsen elég furcsa reklámtáblával jelentkeztek a kispestiek. Nyugodtan kijelenthető, ilyen magyarosan kreatív újítással, marketingötlettel még nem találkoztunk a BL-ben, de a nagyvilágában sem.

Angolul írtuk ki, hátha jön valami érdeklődő. Példa nélküli, hogy egy bajnokcsapat Európában nem tud szponzort szerezni. Európai közvetítés van, úgy gondoltuk, ha ezt kitesszük, hátha lesz egy európai nagyvállalat, akinek felkelti a kíváncsiságát, ha már Magyarországon nincs ilyen

– adott magyarázatot a furcsa reklámtáblára George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa az nso.hu videójában.

Forrás: youtube.com

Bajnokok Ligája, selejtező, második forduló (visszavágó):

Budapest Honvéd – Hapoel Beer-Seva 2-3 (1-2)
Gólszerzők: Ogu 12′ Nwakaeme 16′, 83′ ill., Lanzafame 46′,Baráth 73′

5-3-as összesítéssel a továbbjutott a Hapeol Beer-Seva

Ajánlott videó

Olvasói sztorik