Foci

Megszerezte első gólját az MU 75 millió fontos támadója

Egykori csapata, a Chelsea végül lemaradt a Romelu Lukakuért vívott harcban, a 23 éves belga csatár végül Manchesterben kötött ki. Régi-új edzője, José Mourinho viszont elégedett lehet a kisebb vagyonért megszerzett Lukakuval, mivel a még mindig elképesztően fiatal belga válogatott támadó második barátságos meccsén megszerezte első gólját. Aki nem tudná, érdekes a két ember kapcsolata:

a Chelsea-ben anno ugyanis éppen Mourinho volt az, aki először kölcsönbe adta, majd végleg megvált a támadótól. Lukakutól azt várják, egyszerre pótolja az Evertonba 13 év után visszatérő Wayne Rooneyt, és a komoly sérüléséből lábadozó, a klubbal ismét tárgyalásban álló Zlatan Ibrahimovicot.

Az első gólra nem kellett sokat várni, az amerikai Real Salt Lake ellen higgadtan, a labdát a kapus mellett elhúzva helyezett a hálóba. Íme a történelmi találat:

Természetesen megkérdezték José Mourinhót, mit gondol az első mérföldkőről.

Örülök neki, de maximum csak számára volt fontos, nekem nem számít. Elmondtam neki, mennyire elégedett vagyok vele. Jól mozog, jól passzol, mindent pontosan úgy csinál, ahogy szeretném

– mondta a kétszeres BL-győzetes portugál edző.

A meccset végül 2-1-re a Manchester United nyerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik