Foci

Budapest Honvéd: elégedettek vagyunk

Szerdán a 24.-hu is élőben közvetítette a Budapest Honvéd BL-selejtezőjét az izraeli Hapoel Beer-Sheva ellen. A kispestiek végül 2-1-es vereséget szenvedtek, de hazai pályán esélyük van kiharcolni a továbbjutást. A meccs egyetlen magyar gólját az olasz Lanzafame szerezte. A két csapat edzője a mérkőzés után egyetértett abban, hogy nincs lefutva a visszavágó, bár a Honvédnál nem lehetnek boldogok, mert egy korábbi büntetés miatt nem lehetnek majd szurkolók – pontosabban magyarok nem, kétszáz izraeli ott lehet – a Bozsik József Stadionban.

Az izraeliek edzője, Barak Bahar úgy fogalmazott, csalódott az eredmény és a mutatott játék miatt, mert szerinte csapata jobb teljesítményre képes.

Sajnálom, hogy ezt nem láthatták a nézők, többet érdemeltek volna (…) szeretnénk kihasználni, hogy néhány szurkolónk ott lehet Kispesten, így újra hazai pályán érezhetjük magunkat. Persze az lett volna a legjobb, ha a hazai szurkolók is bejöhettek volna.

– utalt a kitiltott kispestiekre a Nemzeti Sport szerint Bahar.

Erik van der Meer, a Budapest Honvéd holland edzője és stábja alapvetően elégedett az eredménnyel, és azzal, hogy nyitott még a továbbjutás kérdése. Szerinte jó taktikával, magabiztosan játszottak, a két gólt viszont jobb lett volna elkerülni.

Nekünk erősségünk a pontrúgás, nekik pedig nem, így nem örülök, hogy ilyen módon kaptuk az első gólt (…) Jól védekeztünk, tudtam, hogy fogunk gólt szerezni. A szépítő találat után irányítani tudtuk a játékot, hosszabb volt a játéktér és ezt ki tudtuk használni.

– mondta a klub honlapja szerint a Honvéddal az első tétmeccsén helytálló Meer.

A visszavágót július 19-én rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik