Foci

Urbán Flórián: Le akartuk szaggatni egymás fejét

urban-florian(430x286).jpg (urbán flórián)
urban-florian(430x286).jpg (urbán flórián)

A magyar labdarúgás egyik véleményvezére, Urbán Flórián újra megszólalt. Urbán az andorrai 0-1 után került ismét címlapokra, csípős megjegyzéseit százszámra osztották a közösségi médiában. Most az újpesti címercsere elleni tüntetés vezérszónokaként adott interjút az Alfahírnek.

A 2004-ben, éppen Újpestről visszavonuló 40-szeres válogatott azt mondja, utoljára a 2014-ben volt a Szusza Ferenc Stadionban. Az interjúból kiderül, hogy szomorú, mert nem a lelátókon, hanem a stadion előtt találkozik a szurkolókkal, de legalább látja, sokaknak fontos a csapat.

A klub tulajdonosának önkényével szemben gyűlt össze több ezer szurkoló, hogy tiltakozzon az ellen, hogy mindenféle egyeztetés nélkül lecseréli az Újpest címerét.

– idézi Urbánt a portál. Hozzáteszi, a szurkolók közötti összefogás már a tavalyi Eb-n is látható volt, most a címercsere okán ismét együtt mozog fradista, honvédos és újpesti.

Urbán szerint a tulajdonos csak olajat öntött a tűzre, amikor nem állt ki eléjük elmagyarázni a történteket. Azt mondja, az újpesti drukkereknek nem tetszik az, ami a klubnál történik, a címercsere körül pedig valami nem kerek, hiszen Gyarmati Eszter, a csapat ügyvezetője egyszerűen eltűnt.

A mit csinálna máshogy kérdésre Urbánnak egyértelmű válasza van:

Nála csak olyan ember tehetné be a lábát a klubhoz, aki nem az Újpestből, hanem az Újpestért akar élni.

Természetesen szóba került a derbi, a Fradi-Újpest is, amiről azt mondta, az ő idejükben

Le akartuk szaggatni egymás fejét meccs előtt, majd a pályán.

majd hozzáteszi, a kölcsönös tisztelet viszont mindig megvolt a játékosok között; ha az Újpest nyert, Dragóner Attila vagy Lipcsei Péter, ha a Fradi nyert, akkor Urbán volt az, aki elsőként odament a másikhoz gratulálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik