Foci

Görög játékossal erősített a Diósgyőr

Nikolaosz Ioannidisz a Diósgyőri VTK-ban folytatja pályafutását, jelentette be a klub hivatalos honlapján. A 23 éves csatár többszörös görög utánpótlás-válogatott: játszott az U17-es, az U18-as, az U19-es és az U21-es csapatban is, mindezeket összeadva 21 mérkőzésen tíz gólig jutott.

Amikor Bódog Tamással beszéltem, úgy tűnt, hogy nagyon bíznak bennem és azt mondták, engem szeretnének a csapatba. Ekkor egyeztettem a családommal és a menedzseremmel, majd úgy döntöttünk, hogy ez egy jó lehetőség lenne számomra. Szeretnék keményen dolgozni, fejlődni és segíteni csapatnak a céljaink elérésében. Az én célom az, hogy sok gólt rúgjak, és a lehető legelőkelőbb helyen végezzünk a tabellán. Nagyszerű dolog a szurkolókat a pálya mellett tudni, és érezni, hogy támogatják a csapatot minden mérkőzésen. Láttam, hogy Diósgyőrben ez hétről-hétre így van.

– mondta a szerződés hátteréről a görög támadó.

Ionnadis Görögországban megfordult a Pandramaikoszban az Olimpiakosz, és az Aszterasz Tripolisz csapataiban is. Mindössze 18 esztendős korában, 2013 nyarán a német harmadosztályú Hansa Rostock vette egy évre kölcsön, ahol 30 találkozón 6 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját, majd a holland élvonalbeli PEC Zwolle játékosa lett, ugyancsak kölcsönben, és bár kevesebb szerepet kapott a vártnál, egy mérkőzésen pályára lépett az Európa Ligában is. Még a Dortmund második számú csapatába is bekerült 2015-ben ott 23 találkozón két gólt szerzett.

#DVTK #football #newplayer #welcome #goodluck #NikolaosIoannidis #grecee🇬🇷

DVTK (@dvtkinstagram) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 6., 04:37 PDT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik