Foci

Bombameglepetés: Luxemburgban zúgott ki a Glasgow Rangers az Európa Ligából

Kedden két mérkőzést játszottak le az Európa Liga selejtezőjében, ebből az egyikről már beszámoltunk: a magyar bajnoki ezüstérmes Videoton ugyan 3-3-as döntetlent játszott Máltán, de mivel otthon 2-0-ra nyertek a fehérváriak, így továbbjutottak a második selejtezőkörbe.

A nap másik párosítása viszont oltári nagy meglepetést hozott.

A Glasgow Rangers a hazai 1-0-s győzelme után idegenben 2-0-ra kikapott a luxemburgi Progres Niederkorn vendégeként. Vagyis az 54-szeres skót bajnok már július elején kizúgott a sorozatból.

Tette mindezt úgy, hogy a keretében két olyan játékos is van, aki piaci értéke alapján egymaga többet ér, mint a luxemburgi keret összesen. Azt gyorsan le is kell szögezni, hogy a nyáron érkező Carlos Pena és Eduardo Herrara sem játszott kedden. De így is ciki ez az eredmény a skótoknak.

A Bajnokok Ligája-selejtezőben is voltak meccsek: a máltai Hibernians, a feröeri Víkingur, a walesi TNS, az északír Linfield és az örmény Alaskert jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójából.

Eredmények

Európa Liga-selejtező, 1. forduló, visszavágók:

Progres Niederkorn (luxemburgi)-Glasgow Rangers (skót) 2-0 (0-0)
Továbbjutott: a Progres Niederkorn, 2-1-es összesítéssel.

Balzan (máltai)-Videoton FC 3-3 (1-2)
Tj.: a Videoton FC, 5-3-as összesítéssel.


Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló, visszavágók:

Infonet Tallinn (észt)-Hibernians (máltai) 0-1 (0-0)
Továbbjutott: a Hibernians kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

Trepca 89 (koszovói)-Víkingur (feröeri) 1-4 (0-2)
Tj.: a Víkingur kettős győzelemmel, 6-2-es összesítéssel.

Europa FC (gibraltári)-TNS (walesi) 1-3 (0-2, 1-2, 1-3) – hosszabbítás után
Tj.: a TNS 4-3-as összesítéssel.

La Fiorita (San Marinó-i)-Linfield (északír) 0-0
Tj.: a Linfield 1-0-s összesítéssel.

FC Santa Coloma (andorrai)-Alaskert (örmény) 1-1 (0-1)
Tj.: az Alaskert 2-1-es összesítéssel.

Fotó: Steve Welsh/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik