Foci

Visszatér nyugdíjazásából a Taxi-filmekből ismert francia focista

A 35 éves Djibril Cissé két év nyugdíj után ismét profinak áll, és a svájci harmadik ligás Yverdon Sportnál folytatja, írja a Mirror. A korábban a Taxi-filmekben is feltűnő egykori francia válogatott a civil életében nem sok maradandót tudott alkotni, ugyanis vastagon benne volt egy zsarolási ügyben és DJ-ként sem futott nagy karriert.

Most újra sportolóként próbálkozhat, pedig néhány éve azt mondta, mindene a zene, a foci karrierjét pedig nem tervezi folytatni.

Szeretnék még játszani, de be kell vallanom, a karrieremnek vége. Egy dolgot ígérhetek: ugyanolyan szenvedéllyel végzem majd a munkám DJ-ként, mint amikor még fociztam.

– mondta anno lelkesen új hivatásáról Cissé. Az álom, álom maradt, Cissé ismét labdarúgóként folytatja.

A francia játékos 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a Liverpoollal, de utána csak a görög Panathinaikosnál volt két jó szezonja. Híres csapatfalóként volt ismert, hiszen visszavonulásáig 11 különböző klubban játszott. A francia válogatottban 2011-ig 41 alkalommal kilenc gólt szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik