Élő Foci

Európa-liga: Gólgazdag döntetlennel jutott tovább a Videoton

Gólgazdag mérkőzést hozott a Videoton máltai vendégjátéka. Az első mérkőzésen 2-0-ra győzedelmeskedő magyar csapat 3-3-as döntetlent játszott az FC Balzan együttesével.

Rögtön a harmadik percben, első helyzetéből gólt szerzett a hazai csapat: Uros Ljubomirac lépett el egy jó labdával a jobb szélen, középre lőtt labdájára jól érkezett Bojan Kaljevics.

A válaszra tíz percet kellett várni, ekkor szinte lemásolta a máltai akciót a fehérvári csapat, Loic Nego passzát azonban nem tudta gólra váltani Marko Scsepovics, az érkező Géresi Krisztián viszont az üres kapuba passzolt.

Közvetlenül a félidő közepén esedékes ivószünet előtt Danko Lazovics tanári labdát adott a leshatárról kilépő Scsepovicsnak, a magyar csapat támadója pedig higgadtan a kapuba gurított.

Ezután a mérkőzés nagyon leült, a meleg és az eredmény sem sarkallta arra a feleket, hogy megszakadjanak és fordulás után is csak lassan pörögtek föl az események.

Az 56. percben aztán Ryan Fenech indított Alfred Effiongot, aki el kell ismerni, hogy nagyon szépen ívelte át Kovácsik Ádám fölött a labdát. Ezután kicsit felpörögtek a máltaiak, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani.

Sőt, nyolc perccel a vége előtt ismét a magyar csapat vezetett: Lazovics sokadik jó beadását Juhász Roland váltotta gólra. Nem örülhetett sokáig a Videoton azonban, Nego szabálytalankodott Effionggal szemben a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Kaljevics értékesítette a 87. percben.

Az eredmény már nem változott, így 3-3-as visszavágót követően a Videoton jutott tovább 5-3-as összesítéssel.


Balzan (Mlt) 3-3 Videoton (Hun) All Goals 04/07… by gameofsports

Eredmény – Európa-liga, selejtező, 1. forduló (visszavágó)

FC Balzan – Videoton 3-3 (1-2)
FC Balzan: Janjusevics – Szavics, Oliveira, Serrano, Bezzina – Fenech P., Fenech R. –  Effiong, Cadu, Ljubomirac – Kaljevics
Videoton: Kovácsik – Nego, Juhász, Vinicius, Stopira – Pátkai, Géresi, Hadzics, Szuljics – Lazovics, Scsepovics
Gólszerző: Kaljevics 3′, 87′ Effiong 56′ ill., Géresi 14′ Scsepovics 24′ Juhász 82′

Vége a mérkőzésnek, továbbjutott a Videoton

Mindkét csapat megszerezhette volna a győzelmet az utolsó percekben, azonban mindkét oldalon résen volt a védelem, így maradt a 3-3-as döntetlen. 5-3-as összesítéssel a Videoton jutott tovább.

Most kellett Kovácsik is!

Remek indítást kapott Effiong, szerencsére éppen annyira volt hosszú, hogy Kovácsik Ádám előbb érjen oda és magához ölelje a labdát.

Büntetőből egyenlítettek a hazaiak

Loic Nego szabálytalankodott Effionggal szemben, a megítélt büntetőt Kaljevics a kapu bal oldalába lőtte. Kovácsik Ádám rajta volt a lövésen, még bele is ért a labdába, de hárítani nem tudott. 3-3.

Csere mindkét oldalon

Marics váltotta Lazovicsot, valamint Hadzsics helyett Varga József a pályán. Ryan Fenech helyett Zerafa a pályán.

Ezek most a Videoton percei voltak

Először egy fejessel veszélyeztetett a magyar csapat, a hazai védőnek a gólvonalról kellett menteni, majd egy remek kombináció végén tüzelt közelről, de kiszorított helyzetben Hadzsics, a máltai kapus azonban a helyén volt. Szorongat a Vidi.

Hátvéd helyett támadó a Balzannál!

Szavics helyett Lecao állt be, a gyengén muzsikáló Cadut pedig Lydon Micalef váltotta – Micalef eddig nem játszott a Videoton ellen, Lecao az odavágón is csereként állt be.

Ivószünetet rendel el a játékvezető

A rettenetes hőség miatt megint rövid ivószünetet tartanak a felek. Talán a Videotonnak jött jobban, mert a második gólja óta fellelkesedett a Balzan.

Ó, ha Hadzsics jól találja el...

A beállt Kovács István cselezgetett a bal szélen, visszagurítását Lazovics szépen tovább sarkazta, az érkező Hadzsics azonban eltörte a labdát… pedig szép akció volt.

Cserél a Vidi

Géresi Krisztiánnak ennyi volt a meccs,  Kovács István állt be a helyére.

Nem halunk bele az izgalomba

Nem változott semmit a mérkőzés összképe, a Videotonnál van többet a labda, a máltaiak nem nagyon jutnak át a félpályán. Komoly esemény nélkül eddig a második játékrész.

Kezdődik a második félidő

Harmadik alkalommal végezhetett el középkezdést az FC Balzan a mérkőzés folyamán, szinte rögtön a Videotonhoz került a labda.

Videoton nyomás az első játékrészben

60-40 a labdabirtoklási százalék az első 45 percben, az FC Balzan két lövéséből mindkettő kaput talált, a Videoton hétszer próbálkozott, de csak a gólok találták el a kaput – igaz, Lazovics egyszer eltalálta a kapufát.

2-1 a félidő vége

Effiong csúsztatását magabiztosan húzta le Kovácsik Ádám, ezt követően felharsant a hármas sípszó.

Hiába pattogott be a labda, szabadrúgás kifelé

Óriási kavarodás alakult ki az FC Balzan kapuja előtt, amely valahogy bepattogott Janjusevics kapujába, de a játékvezető nem adta meg a gólt, mivel Szuljics becsúszásakor megrúgta a kapust. Kár érte…

Szavicsnak nagy fájdalmai vannak

Géresi Krisztián pakolt oda rendesen a hazaiak jobbhátvédjének, akit hosszú ideig ápoltak, majd bicegve visszatért, de nem lenne meglepő, ha lecserélnék a félidőben.

Kapufa!

Scsepovics óriásit küzdve megtartotta a labdát, visszagurítás nehezen, de eljutott Lazovicsig, aki kissé furán találta el a labdát, amely végül a felső lécről kifelé pattant. Kevés hiányzott…

Végre kicsit nyom a Videoton

Scsepovics és Géresi meglehetősen aktívak, Lazovics is ébredezik. Hadzsicsot figyelmeztette a bíró – akinek már van egy sárga lapja – hogy viselkedjen a pályán.

Rendeződni látszanak az erőviszonyok

Komolyabb izgalmak nélkül csordogál a mérkőzés, hibák itt is ott is, de inkább a Fehérvárnál a labda. Scsepovics lövését kivédte Janjusevics.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik