Foci

Elrontottuk, ahogy volt – Lang Ádám az Andorra elleni meccsről

“Rendben, hogy sok új ember volt, meg hogy annyit még nem játszottunk együtt, de nagyon kifogásokat nem lehet keresni, meg magyarázkodni sem lehet, mert úgy elrontottuk, ahogy volt” – mondta Lang Ádám, a válogatott védője az Andorra ellen elveszített vb-selejtezőről a DigiSport tévének.

Lang az 56. percig játszott. Úgy érezte, mindenki maga alatt teljesített, és csapatként sem funkcionáltak úgy, mint az egy évvel korábbi Eb-n. “Katasztrofális, nem tudok szebben fogalmazni” – közölte.

A meccs után “az öltözőben síri csend volt, senki nem mert megszólalni, vagy inkább nem is akart, hogy hirtelen felindulásból ne szedjük szét egymást”.

Bernd Storck szövetségi kapitány “is csöndben járkált, ő is felhívta a figyelmet, hogy csapat vagyunk és ne essünk most egymás torkának”. A német szakember a játékosoknak nem árulta el, hogy felajánlotta a lemondását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik