Foci

Európa Liga: falusi csapat ellen a Vidi, “óriásölő” vár a Fradira

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

sportújságíró. 2017. 06. 29. 08:20

Csütörtökön a Videoton, a Ferencváros és a Vasas is megkezdi szereplését a második számú európai kupasorozatban. Bemutatjuk a magyar csapatok máltai, lett és izraeli ellenfeleit.
Korábban a témában:

A labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában a Videoton, a Ferencváros és a Vasas is pályára lép csütörtökön. A csapatok nem kaptak legyőzhetetlen ellenfeleket, de az elmúlt évek tapasztalata alapján nem árt óvatosnak lenni; könnyen előfordulhat, hogy egyikük sem jut tovább.

Ismerkedjünk meg jobban a székesfehérváriak máltai, a zöld-fehérek lett, valamint az angyalföldiek izraeli ellenfelével!

Videoton – FC Balzan

Jogosan várja el minden szurkoló a Viditől, hogy egy máltai csapat ugyan ne jelentsen már problémát. Az FC Balzan együttese a bajnoki ezüstérmes jogán vívta ki szereplését az EL-ben, akárcsak a fehérváriak. Hasonlóság a két csapat között, hogy mindkettőnél az edző állásába került a második hely. A Videotonnál Henning Berg munkáját köszönték meg, míg a máltaiaknál Oliver Spiteri szolgálataira nem tartottak igényt a továbbiakban.

FC Balzan

Színe: piros-fehér
Alapítva: 1937
Legnagyobb sikere: bajnoki ezüstérmes (2016–2017)

További hasonlóság, hogy mindkét kispadra szerb szakember ült, a “mieinknél” Marko Nikolic, míg a szigetországiaknál Marko Micovic.

Ha a két keret piaci értéke alapján döntenék el, ki a továbbjutó, simán készülhetne a második körre a Vidi. A magyar klub összértéke 11.63 millió euró, míg a Balzané 2.9 millió.

De pontosan tudjuk, ez semmit nem számít. Tekerjük vissza az időt három évvel, amikor a Ferencváros összesítésben csak 3-2-re tudta legyőzni a szintén máltai Sliema Wandererst.

A Balzan legértékesebb játékosa a 29 éves Milos Lepovic. A szerb játékos piaci értéke 300 ezer euró. A támadó középpályás télen érkezett a csapathoz. Korábban megfordult több szerb együttesben is, de fél évet légióskodott Macedóniában is.

A keretükben található még olasz, brazil, nigériai, montenegrói és kolumbiai futballista is.

Alfred Effiong, a Balzan nigériai csatára akcióban. Fotó: facebook.com/balzanfc

Balzan lakossági nem éri el a 4000 főt, így kijelenthető, a Videoton falusi, maximum kisvárosi csapattal mérkőzik meg. A párharc érdekessége, hogy egyik gárda sem saját stadionjában játssza majd a hazai mérkőzését. Az odavágót a felcsúti Pancho Arénában rendezik, míg a visszavágót Paolában, a bajnok Hibernians stadionjában – derül ki az UEFA tájékoztatásából.

A két együttes soha korábban nem találkozott, ami annak is betudható, hogy a Balzan csak kétszer vett részt az európai kupaporondon. A négy meccsükből csak egyet nyertek meg és mindkétszer kiestek.  A 2015–2016-os El-selejtezőben a boszniai Zeljeznicar, a 2016–2017-es El-kvalifikációban az azeri Neftci állta útjukat.

Ferencváros – FK Jelgava

Sajnos nem tart ott a mai magyar labdarúgás, hogy karlegyintéssel intézzük el a lett csapatot. Elég csak visszagondolni a Fradi tavalyi BL-selejtezőjére az albán Partizani ellen.

FK Jelgava

Színe: bordó-fehér-kék
Alapítva: 2004
Legnagyobb sikerei: 4x lett kupagyőztes (2009–2010, 2013–2014, 2014–2015, 2015–2016)

Most a zöld-fehérek a lett FK Jelgava ellen indulnak csapatába. Az ellenfél számára valamelyest előnyt jelenthet, hogy náluk tavaszi-őszi rendszerben bonyolítják le a bajnokságot. A bordó-fehér-kék alakulat tehát játékban van, tizenhárom fordulót követően a negyedik helyen állnak.

A keretek piaci értéke alapján ebben a párharcban is jóval esélyesebb a magyar klub, a teljesség kedvéért ez a csatát 11.23 : 3.3 millió euró arányban nyerné a Fradi.

A Jelgava keretében is vannak légiósok szép számmal, megtalálható náluk észt, moldovai, ausztrál-horvát, brazil, illetve egy angol-thaiföldi játékos is. A legtöbbet érő játékosukat gyorsan meg lehet majd találni a kezdőcsapatban, ugyanis vele kezdődik a névsor.

Játékban van a Jelgava (piros-kékben), mivel Lettországban már zajlik a bajnokság. Fotó: facebook.com/fkjelgava

A 29 éves Kaspars Ikstens korában hat alkalommal védett az U21-es válogatottban. A légióséletet is kipróbálta, igaz ha csak fél évig is, amikor a feröeri Víkingur portáját őrizte. Piaci értékét 325 ezer euróra becsülik.

A Fradi jól teszi, ha nem becsüli le ellenfelét, amely kis túlzással óriásölőnek is nevezhető: a bolgár Liteksz Lovecs és a szlovák Slovan Bratislava is „áldozatai” között szerepelt a korábbi években.

A párharc érdekessége, hogy a két edző, Thomas Doll és a moldáv Alexandru Curteian egykoron csapattársak voltak Hamburgban.

Beitar Jeruzsálem – Vasas

Azt már a sorsolás pillanatában lehetett tudni, hogy a legnehezebb ellenfelet a Vasas kapta. A magyar bajnoki bronzérmesre a legutóbbi izraeli bajnokság negyedik helyezettje vár, amely klubnak van magyar kötődése bőven. A Beitarnál játszott Pisont István, Hamar István, Sándor Tamás, valamint a klublegendának számító Sallói István. Sallói a jeruzsálemiek európai örök-góllövőlistáján az első helyen áll.

Ünneplő Beitar-játékosokat nem szeretnénk látni a párharc során. Fotó: Facebook

A párharcban két dolog is a Vasas mellett szól. A piros-kék együttes idegenben kezd, ráadásul a 33.500 néző befogadására alkalmas Teddy-Kollek Stadionban egy árva szurkoló sem lesz, mivel az UEFA most lépteti életbe egy rendbontás korábbi büntetését az izraeli klubbal szemben.

Beitar Jeruzsálem

Színe: sárga-fekete
Alapítva: 1936
Legnagyobb sikerei: 6x izraeli bajnok (1986–1987, 1992–1993, 1996–1997, 1997–1998, 2006–2007, 2007–2008), 7x izraeli kupagyőztes (1975–1976, 1978–1979, 1984–1985, 1985–1986, 1988–1989, 2007–2008, 2008–2009)

A másik pedig – bár ebből messzemenő következtetéseket nem szabd levonni – hogy júniusban a Vasas 2-1-re megverte a Beitart edzőmeccsen. Néhány nappal később Sharon Mimer csapatát egyébként a Fradi is legyőzte egy góllal.

A keretek összeértékét tekintve itt a magyar együttes van elmaradva ellenfelétől. A Vasas játékosinak összértéke 7.43 millió euró, míg az izraelieké 13.6 millió euró. A Beitar kerete is igencsak nemzetközi, van náluk francia-szenegáli, spanyol, német-horvát, brazil, szlovák és francia futballista is. Az összegek alapján a legjobbjuk a kétmillió eurót érő Antoine Conte. A 23 éves védő a PSG-ben nevelkedett, de volt a Stade Reims profija is. Van 50 meccse a francia élvonalban, játszott a gallok U17-es, U18-as, U19-es, U20-as és U21-es válogatottjában is.

Rajta kívül a legnagyobb név egyértelműen Itay Shechter. A 30 éves csatár éveket játszott komoly nyugat-európai csapatokban (Nantes, Kaiserslautern, Swansea City), míg az izraeli válogatottban 24 fellépésé lőtt öt gólt.

A csapatok keretének összeértékénél, valamint a legértékesebb játékosnál a mértékadó transfermarkt.de oldal adatait vettük alapul.

A nyitóképen a FC Balzan néhány futballistája látható (Forrás: facebook.com/balzanfc)

Európa Liga, selejtező, első forduló, odavágó

18.45: Ferencváros–Jelgava (lett) (Tv: Duna World)
18.45: Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Vasas (Stream: m4sport.hu)
20.45: Felcsút: Videoton–Balzan (máltai) (Tv: Duna World)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.