Foci

Kanu Geráról: Ha ott volt a pályán, szinte biztos volt, hogy gólt lőttünk

A vasárnapi Nemzeti Sport készített interjút a BL-győztes és olimpiai bajnok nigériaival, Nwanko Kanuval, aki Gera Zoltán csapattársa is volt két évig a West Bromwich Albionnál. Kanu nem most járt először Magyarországon, az 1995-ben BL-t nyerő Ajax játékosaként focizott a Fradi ellen is. Másik emléke Magyarországról az, hogy 1996-ban, az atlantai olimpián az ő góljával győzték le a magyar válogatottat.

A WBA-nál jól kijött Gerával, akit őszinte fickónak és remek focistának tart.

Ha ott volt a kezdőben, szinte biztos voltam benne, hogy gólt szerzünk.

Ezek mellett elmondta még, Gera vicces srác, a szó jó értelmében vett őrületét és pozitív érzéseit pedig át tudta adni csapattársainak is.

Kanu az olimpiai arany után az olasz Interhez igazolt, ott súlyos szívproblémát fedeztek fel nála, de felállt a padlóról, mert – ahogy mondta – hisz Istenben. Visszatért, felépítette magát, trófeákat nyert és még Afrika legjobbjának is megválasztották.

Mostanában a Kanu Szív Alapítványt igazgatja, ami nehézsorsú, szívbeteg gyereknek segít és besegít a nigériai labdarúgó szövetségnek is.

Kanu a magyar fejlesztésű teqball népszerűsítése miatt volt Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik