Foci

Végre aláírt a Róma támadója Liverpoolban

Mohamed Szalah a Liverpool FC-ben folytatja pályafutását, jelentették be a Vörösök hivatalos honlapjukon. Az egyiptomi támadóról már hetek óta kering a pletyka, miszerint Jürgen Klopp csapatában köt ki, így komoly meglepetést nem okozott a futball szerelmeseinek – hacsak azt nem vesszük alapul, hogy 2014-ben választhatott a Chelsea és a Liverpool ajánlatai közül és három éve a londoni együttesre voksolt.

Szalah a Baselben mutatott játékával vétette magát észre először, majd a Chelsea-ben is megfordult, bár a Kékeknél összesen 13 mérkőzést játszott, mielőtt a Fiorentina, majd az AS Roma kölcsönjátékosa lett. Ezt követően igazolta le a fővárosi klub. Legutóbbi két szezonjában 65 bajnokin 29-szer volt eredményes a Roma színeiben Szalah, az egyiptomi válogatottban 52-szer szerepelt, és szintén 29 gólt szerzett.

A Liverpool ugyan nem közölte az átigazolási díjat, de egybehangzó sajtóhírek szerint 37 millió fontot fizetnek, de bónuszokkal együtt elérheti a 44 millió fontot is, ezzel a klub legdrágább igazolása lett. Az eddigi legdrágábban igazolt játékos egyébként Andy Carroll volt, akit 2011-ben 35 millió fontért vásároltak meg a Vörösök

 

További érdekesség, hogy Szalah a 11-es mezszámot kapta új klubjában, amelyben a legutóbbi szezonban Roberto Firmino szerepelt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik