Budapest, 2016. május 7.
A ferencvárosi Varga Roland (elöl) és az újpesti Balogh Balázs a labdarúgó Magyar Kupa döntõjében vívott Újpest - Ferencváros mérkõzésen 2016. május 7-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Foci

Megmondták az Újpest játékosának, hogy igazoljon Felcsútra

24.hu
24.hu

2017. 06. 17. 11:41

Korábban a témában:

Amint arról már beszámoltunk, Balogh Balázs Újpestről a Puskás Akadémia csapatához igazolt. Az átigazolásra sokan felkapták a fejüket, a Nemzeti Sportnak nyilatkozva most maga a játékos öntött tiszta vizet a pohárba.

Az Újpesten hét évet lehúzó futballistával Roderick Duchatelet elnök és Nebojsa Vignjevic vezetőedző közölte, mennie kell:

Nos, a felkészülés elején Nebojsa Vignjevics azt mondta, hogy elérkezett a váltás ideje, nem akar magyarázkodni, miért ülök majd a kispadon, jobban teszem, ha elmegyek. Nem értettem, hiszen formálódik a keret, úgy éreztem, szükség lehet rám, elsőre azt gondoltam, megharcolok a helyemért. Elérhettem volna a kétszáz bajnoki meccset lilában, ez nagyon motivált, ezt azért nem mindenki mondhatja el magáról. Aztán hívott a tulajdonos, Roderick Duchatelet úr, és ugyanazt mondta, mint az edző: itt a váltás ideje. Hozzátette, kapott értem ajánlatokat, de örülne, ha a felcsútit fogadnám el – egy év van még a szerződésemből, most tudnak belőlem úgymond pénzt kivenni. Ez üzlet, és ezt tiszteletben kell tartanom nekem is

Ennek ellenére állítja, nem küldték el, ha akart volna, maradhat, egy évre még érvényes szerződése szólt. Ugyanakkor ha jövőre ingyen távozik, azzal a klub veszített volna, és világossá tették neki, hogy nem ez az érdekük.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.