Foci

Bernd Storck számára 523 millió forint a tét

A Blikk információi szerint Bernd Storck a kapitányi munkájáért 1,2 millió eurót (369 millió forintot) kap évente, míg a a sportigazgatói munkájának 500 ezer (154 millió Ft-ot) euró a honoráriuma.

A lap úgy tudja, leginkább ez a bruttó évi 1,7 millió euró (523 millió forint) az oka annak, hogy a pénteki andorrai szégyen (1-0) óta se az MLSZ, sem pedig Bernd Storck nem vonta le – nyilvánosan – a következtetéseket.

A lap azt vizionálja, hogy a német kapitánynak közös megegyezéssel intenek majd búcsút, már az új jelölt is meg van, de mivel 2018 végéig szól a német szakember szerződése, így százmilliós bánatpénzt kell fizetni neki. Ráadásul attól még, hogy Bernd Storckot esetleg felállítják a szövetségi kapitányi székből, a sportigazgatói állásában akár maradhat is. Az MLSZ csütörtöki elnökségi ülésén hallgatja meg a szövetségi kapitányt, majd utána dönt sorsáról.

Orbán Viktor miniszterelnök minden esetre hétfőn egy újságírói kérdésre azt válaszolta:

mindannyian abban bízhatunk, hogy Csányi Sándor elnök úr és csapata kellő mérlegelés után bölcs döntést hoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik