Foci

Az MLSZ már tárgyalhat az új kapitányjelölttel

A jelek szerint az MLSZ már döntött, csak még nem hozzák nyilvánosságra.

Egy olyan történelmi vereség után, mint amilyen az andorrai volt (1-0), valakinek el kell vinnie a balhét.

Mindezek a jelek arra engednek következtetni, hogy a színfalak mögött már eldőlt a kapitány sorsa. Annak, hogy mindezt nem hozták még nyilvánosságra két oka lehet.

  • Az MLSZ köztestület, papíron itt nem egyszemélyű a döntés. A szövetségi kapitány kinevezése és visszahívása is csak elnökség jóváhagyásával, határozatával lehetséges.
  • Bernd Storcknak két hivatala is van, a kapitányság mellett ő az MLSZ sportigazgatója is, így lehet a háttérben arról megy az egyeztetés, ha lemond(ott) a kapitányságról, maradhat-e sportigazgató, ha igen milyen feltételekkel?

A Népszava ráadásul úgy tudja, hogy az éppen a napokban a dunaszerdahelyi kispadról felálló László Csabával már egyeztetett is az MLSZ. A lap megkereste a szakembert, aki annyit mondott

nem szeretne a dolgok elé menni.

László Csaba korábban Lothar Mattheus mellett dolgozott már a válogatott másodedzőjeként. Ismeri a magyar futballt, ráadásul Németországban tanulta a szakmát, ott indult az edzői pályafutása, így akár a megkezdett német vonalat is továbbviheti.

Ha már Storcknak mennie kell, kézenfekvő és sokkal olcsóbb megoldás erre a vb-selejtezőre, amikor már úgysem tud kijutni a válogatott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik