Foci

Padlón a román foci: “Gyáván játszottunk és megint kinevettettük magunkat”

Épp szombaton írtunk róla, hogy az egyik román sportújságíró a magyarok andorrai vereségén élcelődött, de közben az a helyzet, hogy a román labdarúgás is padlón van. Leszerepeltek az Európa-bajnokságon és most a világbajnoki-selejtezősorozatban is gyengélkednek, szombaton Lengyelországban kaptak ki 3-1-reRobert Lewandowski lőtt egy mesterhármast.

Az E csoportban csak a negyedik helyen állnak, az eddig lejátszott hat mérkőzésből csak egyszer nyertek, Örményország ellen. Minimális esélyük, hogy egyáltalán a pótselejtezőt érő második helyet elcsípjék, mert az első helyen lévő lengyelektől tíz ponttal vannak elmaradva, az, hogy őket befogják már csoda lenne.

Alexandru Chipciunak megvan a véleménye a román kapitányról Fotó: Europress/AFP/Janek Skarzynski

Alexandru Chipciu kezdő volt a szombati mérkőzésen, a lefújás után pedig élesen bírálta a német szövetségi kapitányt, Christoph Daumot. A trénert már a kinevezésekor rengeteg kritika érte, azóta ezek a hangok felerősödtek, tartja magát a pletyka, hogy csak azért nem rúgják ki, mert magas a lelépti pénze.

Egyértelmű, hogy nem lehet itt kijutásról beszélni. Semmi értelme, mert sajnos megint csak kinevettettük magunkat. Bocsánatot kell kérni a szurkolóinktól. Lehet, hogy egyszerűen csak ennyit ér a csapatunk, de az igazat megvallva gyáván léptünk pályára, csak védekeztünk. Ha támadtunk volna, akkor is lehet, hogy kikapunk ennyire, de akkor legalább elmondhattuk volna, hogy legalább fociztunk.

Christoph Daum, a románok szövetségi kapitánya Fotó: Europress/AFP/Janek Skarzynski

Az Anderlechtben focizó Chipciu még arról beszélt, hogy a sorsolás után azt gondolták, ez egy kiegyenlített csoport (a lengyelek, a montenegróiak, a dánok, a románok, az örmények és a kazahok alkotják az E csoportot), és úgy vélték, több csapatnak is esélye van odaérni az első két helyre. Erre most meg ott tart a román válogatott és tagjai, hogy azt érzik: bárki megverheti őket.

Egy szavunk nem lehet ilyen eredmények után, ha bárki is kritizál minket.

Így kaptak ki a lengyelektől a románok:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik