Foci

Litauszki Róbert visszatért Újpestre

Litauszki Róbert 2016 nyarán elhagyta az Újpest FC csapatát, miután szerződése lejárt és a Cracovia csapatába szerződött. Nem sikerült jól azonban a lengyelországi kaland, az első mérkőzésén ugyan 5-1-re nyert a csapat, ám öngólt lőtt második bajnokiján a Nieciecza ellen, ezután hamar kikerült a csapatból. Balul sikerült légióskodása végén közös megegyezéssel szerződést bontott lengyel klubjával, csütörtökön pedig bejelentette érkezését a fővárosi lila-fehér együttes.

 

2010 és 2016 között több mint 80 alkalommal szerepelt az újpesti csapatban a 27 esztendős hátvéd, egyetlen magyarországi klubja volt profi karrierje során. Litauszki a hivatalos honlapon elárulta, a bajnoki címért szeretne versenyezni régi-új csapatával.

Egy erősebb NB I elé nézünk, mint tavaly, de nagyon pozitív érzéseim vannak az Újpesttel kapcsolatban, ez is a döntésemet segítette. Bízom benne, hogy szép és sikeres évünk lesz. Biztos vagyok benne, hogy érkeznek még minőségi játékosok. Meg kell ismételni, amit tavaly a Honvéd tett, most nekünk kell a bajnoki címért menni

– nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának a tizenhatszoros korosztályos válogatott labdarúgó.

A Nemzeti Sport információi szerint egyébként nem csak a hátvéd lehet nagy újpesti visszatérő a nyáron, az 1860 Münchennel Bundesliga 2-ből kieső Simon Krisztián is hamarosan újra lila-fehérben futballozhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik