Foci

Történelmi olasz siker az U20-as világbajnokságon

Hétfőn délelőtt két találkozót rendeztek az U20-as világbajnokságon, Olaszország korosztályos csapata Zambiával csapott össze, míg Anglia legjobbjai Mexikó reménységeivel játszottak. Mindkét mérkőzés szoros párharcot hozott, ám az európaiak jutottak a legjobb négy közé mindkét találkozón.

Történelmi tettet hajtott végre az olasz U20-as válogatott, ugyanis még soha nem jutott elődöntőbe Olaszország U20-as csapata. Ehhez a torna meglepetéscsapatát, Zambiát kellett legyőzniük a negyeddöntőben, ami kínkeservesen ugyan, de összejött.

Patson Daka már a negyedik percben gólra váltott egy remek kiugratást, ráadásul Zambia a 43. percben emberelőnybe is került, miután a játékvezető kiállította Giuseppe Pezzalát a semmiért. Fordulás után öt perccel jött is az egyenlítés, Riccardo Orsolini fejelt a kapuba. A dráma a mérkőzés végére maradt, az afrikaiak a 84. percben ismét vezetést szereztek, ám Olaszország újfent egalizált – mindkét gól tanári volt. A mérkőzés hőse a csereként beálló Luca Vido volt, aki egy szöglet után bólintott a hálóba.

Anglia is nyert, a minden bizonnyal Liverpoolba igazoló Dominic Solanke váltotta gólra magabiztos Lewis Cook álompasszát pár perccel a második félidő megkezdése után. Érdekesség, hogy ezen a találkozón is emberhátrányba került a későbbi győztes, Joshua Onomah gyűjtött be két sárga lapot.

A törna küzdelmei csütörtökön folytatódnak, az elődöntőben Anglia és Olaszország egymással meccsel, míg a másik ágon Uruguay Venezuelával találkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik