Foci

Oenning: A fiatalok most csalódottak, de erősebbé válnak

24.hu
24.hu

2017. 06. 01. 07:43

Korábban a témában:

Szerda este a Groupama Arénában a rendes játékidőben, majd a hosszabbítás után is 1-1-et mutatott az eredményjelző a Vasas-Ferencváros mérkőzésén, ahol végül tizenegyesekkel nyerte a Magyar Kupa döntőjét a Fradi. Lovrencsics Gergő a 89. percben eszméletlenül terült el a gyepen, de állapota megnyugtató.

A kupagyőzelem megünneplése utáni sajtótájékoztatót a győztes Ferencváros edzője kezdte. Thomas Doll elmondta, a védekezés szempontjából jól hajtották végre a feladatukat, elől azonban kicsit nagyobb átütő erőre lett volna szükségük. Hozzátette, egyik csapat sem akart mindent egy lapra feltéve támadni. Doll külön kitért az első félidőben meg nem adott hazai gólra is:

Nem láttam még a felvételeket, de azt gondolom, Radó előbb érte el a labdát, egészen másképp nézett volna ki ez a mérkőzés, ha 2-0-ra vezetünk. Ugyanakkor szeretném megdicsérni a játékosokat, hogy ilyen magas tempóban tudtak futballozni ebben a fülledt levegőben

– mondta Doll, aki külön kiemelte Gera Zoltánt, aki az elmúlt másfél hetet szinte teljes egészében kihagyta, ennek ellenére most 65 percen keresztül harcolt a csapatért.

A Vasas edzője, a szintén német Michael Oenning kiemelte, ahogyan a bajnokságban egyik találkozón sem, ezúttal sem kaptak ki a Ferencvárostól. Hozzátette, 120 percen keresztül sikerült olyan futballt játszaniuk a Groupama Arénában, mint amilyet előre elterveztek, azaz támadólag léptek fel, s összességében nekik voltak nagyobb lehetőségeik.

A fiatalok most csalódottak, és annak is kell lenniük ilyenkor, de tanulni fognak ebből a döntőből és erősebbé válnak. Ezt a munkát kell folytatnunk a jövőben is. Amíg én vagyok a Vasas edzője, addig nem várhatóak óriási átigazolások, csendesen csináljuk a dolgunkat, csak olyan posztra szerződtetünk játékost, ahová muszáj

– nyilatkozta a szakember.

A Vasas – a Ferencvároshoz hasonlóan – a következő szezonban az Európa Ligában lesz érdekelt, ezzel kapcsolatban még nem igazán akart nyilatkozni a tréner, azt azonban elmondta, hogy szeretné egyben tartani ezt a fiatal keretet.

A Ferencváros a klub történetében harmadik alkalommal tudta sorozatban háromszor elhódítani a trófeát, korábban 1942 és 1944, valamint 1993 és 1995 között sikerült neki ez a bravúr.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

PARKES, AUSTRALIA - JANUARY 12:  Elvis impersonator Dean Vegas prepares to go onstage at the Parkes Leagues Club during the Parkes Elvis Festival January 12, 2007 in Parkes, Australia. The festival, now in it's 15th year is expected to draw over 6,000 people to the small country town for the event. For one weekend every year, Parkes is innundated with Elvis fans, impersonators and performers from around the world. This year's festival will mark the 30th anniversary of the death of Elvis Presley.  (Photo by Ian Waldie/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.