Foci

Történelmi szezonjához újabb trófeát szerzett a Celtic

24.hu
24.hu

2017. 05. 28. 07:50

Korábban a témában:

Brendan Rodgers hihetetlen idényt produkál a Celtic kispadján, a glasgow-i csapat úgy lett bajnok, hogy egyetlen alkalommal sem kapott ki, amelyre 118 éve nem volt példa. 2016 novemberében már elhódították a zöld-fehérek a Betfred Kupát is, amely a ligakupa megfelelője, így szombat este a Skót FA Kupában a triplázás volt a tét.

A Celtic ellenfele az Aberdeen csapata volt, amely a bajnokságban és a ligakupában is második helyen zárt Rodgersék mögött, így volt miért revansot vennie. Bele is húztak a pirosmezesek, a kilencedik percben Jonathan Hayes megmagyarázhatatlanul üresen érkezett egy szögletre és a labdát a kapuba vágta.

Két perc múlva érkezett is a válasz, Stuart Armstrong kapta meg a labdát szemben a kapuval, s mivel nem támadta meg senki tolt rajta egyet, majd a kapu bal alsó sarkába zúdított. Az igazi dráma a 92. percben jött, amikor Tom Rogic gondolt egy merészet, benyargalt az ötösig és a rövid alsóba lőtte a Celtic győztes találatát.

Ezzel a Celtic 16 év után újra triplázni tudott, története során pedig immáron negyedjére jön össze, hogy mindhárom trófeát a zöld-fehérek hódítsák el egy szezonban. Rodgers csapata 47 tétmérkőzés óta veretlen, lassan elfogynak a jelzők.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Skót FA-Kupa, döntő:

Celtic – Aberdeen 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Hayes 9′, Armstrong 11′ Rogic 92′

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Christian Lindner (L), leader of the free democratic FDP party, walks past German Chancellor Angela Merkel during a session at the Bundestag (lower house of parliament) on November 21, 2017 in Berlin. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.