Foci

NB1: az okok, amiért Dávid legyőzhette Góliátot

A csóró Honvéd fricskát mutatott „a pénzzel mindent el lehet érni” elméletnek, legyőzte az állami pénzen erősen kistafírungozott Videotont. Így nyáron a kispestiek valósíthatják meg a fehérváriak álmát, a BL- vagy az EL-főtáblára jutást.

A 2016-2017-es évad kezdetén egy lyukas garast sem adtunk volna a kispesti csapat végső győzelmére, amely végül egy igazi ki-ki meccses bajnoki döntőn, nagy taktikai csatában, idegfeszítő mérkőzésen, a Videoton szombat esti 1-0-ás legyőzésével, három pont előnnyel nyerte meg története tizennegyedik bajnoki címét.

Ennyi a száraz tény. De hogy jobban megértsük a kispesti csodát, vissza kell kanyarodnunk 2007 környékére. A történet onnan kezdődik, hogy a két patinás klub, a Videoton és a Honvéd két különböző utat felvázoló klubépítésbe kezdett.

Videoton: útkeresés, Honvéd: logikai bukfenc

A Videoton az akkor induló Puskás Akadémiával szövetkezve, játékoskeretét annak legjobbjaival kiegészítve – de nem rájuk építve (!) – a nemzetközi szintet célozta meg. A később önállóvá váló Puskás Akadémia a végzős hallgatóira támaszkodva a hazai NB I szintjén kívánt tevékenykedni.

Mára mindkét eredeti koncepció hamvába holt, mert a két szomszédklub között az együttműködés megszakadt.

  • Az Puskás épp a másodosztályban ünnepelt bajnoki címet, de az eredeti céltól elszakadva, már ők sem támaszkodnak saját nevelésű játékosokra.
  • A Videoton évek óta a magyar futball legmagasabb költségvetésével, minőségi hazai játékosok (Juhász, Fiola, Varga) és külföldi már-már sztárok (Lazovics, Scsepovics, Marics) igazolásával, elismert külföldi szakvezetővel változatlanul a nemzetközi szintet próbálja elérni, de akadémisták nélkül.

A Honvéd Fejér megye két ékkövével ellentétben következetesen kitartott eredeti koncepciója mellett. A Videotonhoz képest kifejezetten csóró, alacsony költségvetéssel működő kispestiek egyre több saját akadémista be- és felépítésével – szombat este hat saját nevelésű játékosa volt a kezdőjében! -, egy-két rutinos minőségi igazolással (Lanzafame, Kamber, Vasziljevics) a tengelybe és olasz edzői vonallal (Morales, majd Marco Rossi) próbálja felvenni a versenyt a hazai élcsapatokkal. (Az már a sors pikantériája, hogy a Vidi valamikori partnerakadémiáját Puskásnak hívják pontosan úgy, ahogy a Honvédét illene…)

Mára úgy tűnik, ez a következetesebb iránytartás nemhogy kifizetődőbb, de eredményesebb is, mint a Videoton többszöri irányváltása, ami inkább látszik folyamatos útkeresésnek, mint kitervelt közép, hosszútávú szakmai programnak.

A bajnoki cím elhódításával ez az állítás még akkor is igazságot nyert, ha kijelenthető, George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa, az elmúlt tíz évben teljesen irracionális szakmai döntések mentén vezette klubját. Ugyanis

  • a Honvéd hagyományaira fittyet hányva olasz stílusú játékot játszik, holott Puskásékra, Détáriékra egyáltalán nem a „Védekezz és kontrázz!” futball volt a jellemző,
  • a Honvéd akadémiáján a legutóbbi időkig holland oktatási metodika mentén zajlott a képzés, míg az első csapat évek óta olasz típusú játékot játszik, ergo olasz módra képzett játékosokra lett volna igény. Aki egy kicsit ért a futballhoz, az tudja, a két oktatási metodika tűz, és víz.

Be kell látnunk azonban, ezek a logikai bukfencek, ami mentén a tulajdonos vezeti a klubot, nem okoznak problémát, sőt, idén nagyon is ütős végeredményben csúcsosodott ki. Továbbá mindez azt is bizonyítja, mindegy honnan, melyik futballkultúrából érkezik az modell, ahol képzett, jó labdarúgókat nevelnek, építenek be a felnőtt csapatba, ott megfelelő leoktatást követően bármilyen taktikát képesek elsajátítani és kivitelezni a labdarúgók.

Hogyan győzhette le Dávid Góliátot?

Az MLSZ bajnoki kiírása alapjaiban határozta meg a csapatok szombat esti mérkőzéskoncepcióját, hiszen a Honvédnak elég volt a döntetlen, míg a Vidi győzelmi kényszerrel lépett pályára.

Így a stratégiai cél, a bajnoki cím elnyerése érdekében, mindkét csapat saját játékát játszhatta.

A Honvéd bemutathatta a; „Védekezz és kontrázz!”, az ellenfél játékának megfojtására és abból vezetett támadásokra épülő futballját, míg a Videoton megjeleníthette a labdatartásra épülő, széleken tudatosan területet nyitó, kombinációs játékát.

A csapatok eltérő rendszerben álltak fel, ahol a Honvéd ebből adódóan eleve biztosította a létszámfölényt a pálya tengelyében. Mindez elősegíthette a játék lassítását, és a labdaszerzést a legforgalmasabb pályaterületen.

Honvéd játékrendszere 3-5-2, míg a Videoton játékrendszere: 4-4-2

A játékosok a tétnek megfelelően, a biztonságot szem előtt tartva, kevés kockázatot vállalva kezdték el a találkozót. A Honvéd kereste a párharcokat, ütközésekkel igyekezte széttördelni a Vidi játékát. A hazaiak számára kulcsfontosságú volt, hogy ne legyen folyamatos az ellenfél labdabirtoklása, mert így mindig akadt lehetőség és idő helyreállítani az olykor-olykor megbontott védekezésüket.

A kispesti kontratámadások, ha a lehetőség úgy adta vagy földön, kombinációval épültek, ha meg erre nem volt mód, egyszerűen hosszú játékkal a levegőben. Az ívelésekkel az ebben az évadban élete formáját futó Eppel Mártont – gólkirály 16 találattal -, mint centert keresték többnyire, majd az általa jó százalékban lekészített labdák megtámadásával építkeztek tovább.

Az első helyzet a Honvéd kapuja előtt adódott és ki tudja mi lett volna a meccs végkimenetele, ha ezt ki is használja a Videoton – ebben az esetben mindkét csapatnak fel kellett volna adnia saját játékát, a Honvédnak támadni kellett volna, míg a Vidinek védekezni és kontrázni.

A mérkőzés első helyzete, Scsepovics ajtó-ablak helyzetben hibázott.

Amíg a Vidi támadói mélységből próbáltak behatolni az ellenfél csapatának védőfalába, addig a Honvéd erőcsatárai összehangolt együttműködésük eredményeként.

Eppel elmozog, Lanzafame beindulás után visszalép és labdát kap.

Meddő próbálkozások után az első valamire való Honvéd helyzet, szögletrúgás után alakult ki.

A kispesti játékos közeli fejesét bravúrral védi a Vidi kapusa.

Az első játékrészben döbbenetesen magas, 27 szabálytalanságot – egy átlag BL meccsen kilencven per alatt van 14-16 – jegyezhettünk fel, ami azt mutatja, valójában a Honvéd elképzelése szerint zajlott a játék.

Szünet után minden ott folytatódott, ahol az első játékrész után abbamaradt. A Vidi próbálta magához ragadni a kezdeményezést, a Honvéd változatlanul tördelte a játékot és várt a kontra lehetőségére, ami a 60. percben elérkezett.

Klasszikus kontratámadás, „felpassz – visszapassz, lefordulás – szélességi passz – beadás – befejezés” kombináció végén Eppel a frissen magyarított, amúgy brazil Viníciust megelőzve megszerezte a vezetést a Honvéd csapatának.

A kontratámadás első szakasza: felpassz Eppelnek – lekészítés vissza Langzafaménak, majd lefordulás – szélességi passz és King, a felfutó szélső védő labdát kap.

A kontratámadás befejező szakasza: King beadja a labdát, Eppel érkezik, megelőzi Viniciust és közelről gól szerez. A képen látható, hogy hiába a védőfölény védekezés esetén (6 védő ás 3 támadó), ha a támadó csapat kezdeményezési fölényben van, a támadás könnyen góllal végződhet.

A bekapott gól után a Vidi még intenzívebb támadásokba kezdett. A Honvéd a magyar szokásoktól eltérően, változatlanul egyedi területszűkítéses játékát játszotta. Nem húzódott vissza a saját 16-osára és ott próbálta megölni az ellenfél támadásait, hanem védelmi vonalát magasra tolva, a csapatszerkezetet megtartva, a lesvonalat területszűkítésre felhasználva, a párharcokat keresve, megfojtotta a Vidi minden próbálkozását.

A Honvéd játékára jellemző, hogy amíg a rúgott gólig (60. perc) háromszor állította lesre a Vidi támadóit, a hátralévő harminc perc alatt mindezt hat alkalommal tette.

Magasra tolt védelmi vonal. A Vidi játékosa lesen kapja a labdát.

A Honvéddal Rossi rogyásig gyakoroltatta edzésen az effajta védekezésre épülő alaptaktikáját. Ennek eredményeképp a területszűkítéses védekezést ma már készség szintjén játsszák a kispestiek. Ez relatív kockázatos játékelem, látható volt, magabiztos tudásuk egy pillanatra sem okozott pánikot. Még a 95. percben is gondolkodás nélkül lesre futtatták a beinduló fehérvári támadót.

Magasra tolt védelmi vonal a 95. percben.

A mérkőzést és a bajnokságot teljesen jogosan nyerte meg a hazai alakulat, mert hibáit minimalizálva, a nyomást elviselve, fegyelmezetten tette a dolgát, ami ellen a sokkal érdekesebb játékoskerettel rendelkező Vidinek, nem volt elegendő muníciója.

A bajnoki címmel a Honvéd és Rossi történelmet írt, míg George F. Hemingway, az egyesület tulajdonosa jogosan megdicsőült. Elég erős ellenszélben, akadékoskodó futballközegben is bebizonyította, látszólag laikusként, de valós tulajdonosi szemlélettel, a következetes klubépítés és a következetes szakmai munka – még ha néha irracionális is – képes legyőzni a pénz mindenek felettiségét. A történet valójában úgy lenne totál happy and, ha Marco Rossi megmutatná, a megfelelő képességű és rutinnal rendelkező tengely mellé beépített saját nevelésű játékosok nemzetközi szinten is megállják a helyüket, álomszerű módon bejutnának a BL, vagy az EL-csoportkörbe.

A történet azonban amolyan magyarosan folytatódik.

Emlékezetes módon pont a Videoton volt az a csapat, amely kétszer is a bajnoki cím megnyerése után menesztett edzőt. Előbb a klub történetének első bajnoki aranyát nyerő Mezey Györgyöt váltotta 2011-ben Paulo Sousa. A portugál első évében azonnal kiesett a nemzetközi kupából, másodikban azonban bizonyított, csoportkörbe vitte a Vidit.

2015 nyarán Joan Carillót menesztették a bajnoki cím után és Bernard Casonit nevezte ki Garancsi István tulajdonos, akinek a kezei között bő egy hónap alatt szétesett az addig kiváló formát mutató csapat és a francia edző csúfosan megbukott a nemzetközi porondon és itthon is.

Most a Honvéd nem tudja megtartani a sikeredzőt, Marco Rossit, aki még szombat este bejelentette, azonnal távozik a klubtól. Hemingway pedig hű maradt írásunk elején említett irracionális döntéseihez. Vasárnap már be is jelentette, dobja a számára eddig sikert hozó olasz vonalat és áttér a hollandra: Erik van der Meer viheti nyáron nemzetközi porondra a bajnokcsapatot. Hollandiában a három védős játékrendszer szinte ismeretlen, egy edző sem alkalmazza. Így Marco Rossi két éves munkáját dobja a tulajdonos sutba, a holland edző egészen biztosan más szisztémával érkezik. Csak remélni tudjuk, ez a váltás nem végződik olyan kudarccal, mint a Videotoné.

OTP Bank Liga, 33., utolsó forduló, eredmények:

Budapest Honvéd-Videoton FC 1-0 (0-0)

Budapest Honvéd: Gróf – Kamber, Bobál D., Baráth – Ikenne-King, Nagy G., Gazdag, Koszta, Holender – Eppel, Lanzafame. Vezetőedző: Marco Rossi.
Cserék: Horváth A. (kapus), Zsótér, Lovric, Vasziljevics, Laczkó, Villám, Balázs Zs.
Videoton: Kovácsik – Szolnoki, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Varga J., Pátkai, Suljic – Lazovics, Scsepovics. Vezetőedző: Henning Berg
Cserék: Horváth T. (kapus), Maric, Pölöskei Zs., Bódi, Barczi, Géresi, Hadzic

Gólszerző: Eppel 59.

További eredmények:

Ferencváros–Újpest FC 2–0

Vasas FC–Mezőkövesd 1–1

Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 0–3

Paksi FC–MTK Budapest 1–1

Haladás–Gyirmót FC Győr 1–2

Az OTP Bank Liga végeredménye: 

1. Budapest Honvéd 33 20 5 8 55–30 +25  65
2. Videoton FC 33 18 8 7 65–28 +37  62
3. Vasas FC 33 15 7 11 50–40 +10  52
4. Ferencvárosi TC 33 14 10 9 54–44 +10  52
5. Paksi FC 33 11 12 10 41–37 +4  45
6. Szombathelyi Haladás 33 12 7 14 42–46 –4  43
7. Újpest FC 33 10 12 11 47–51 –4  42
8. Debreceni VSC 33 11 8 14 42–46 –4  41
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 10 10 13 39–54 –15  40
10. Diósgyőri VTK 33 10 7 16 39–58 –19  37
11. MTK Budapest 33 8 13 12 26–36 –10  37
12. Gyirmót FC Győr 33 5 9 19 21–51 –30  24

Gratulálunk a Honvédnak, gratulálunk az Akadémia dolgozóinak és gratulálunk az egyesület szakmai agytrösztjének, Rossinak, aki a meccs utáni sajtótájékoztatón jelentette be távozását a klubtól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik