Foci

Ma a MU ünnepel, de a jövő az Ajaxé

Szerda este simán elbukta az Európa Liga döntőjét az Ajax, mely saját rekordját állította be a fináléban.

A helyi akadémiára nézve kifejezetten hízelgő, hogy korábban is csak az amszterdami együttesnél fordult elő olyan, hogy legalább négy 21 éven aluli játékos kezdőként kapott lehetőséget egy európai kupadöntőben.

22 év és 282 nap: Peter Bosz Stockholmban rekordot döntött, korábban sosem volt még ilyen fiatal kezdője egyik finalistának sem az öreg kontinensen.

A védelemben Jairo Riedewald (20), Matthijs De Ligt (17) és Davinson Sanchez (20) is szemtelenül fiatal, rajtuk kívül a 19 éves Kasper Dolberg kapott helyet a csapatban.

Ráadásul csereként sem aggastyánok érkeztek az együttesbe, David Neres Campos, Donny van de Beek és Frenkie de Jong is mindössze 20 esztendősek.

1987-ben volt az első alkalom, mikor ilyen sok zöldfülű kapott helyet a kezdőben, akkor 1-0-ra nyerte az Ajax a KEK-döntőt a Lipcse ellen. Az 1996-os BL-döntőn szintén sihederekkel megtűzdelve álltak ki a hollandok, de a tizenegyesek után a Juventus ünnepelhetett győzelmet.

Ha már a fiataloknál tartunk, meg kell említenünk azt is, hogy a unitedes Marcus Rashford 19 évével és 205 napjával immár a legfiatalabb angol futballista, aki kezdett egy európai kupadöntőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik