Foci

Pénzmosás vádjával őrizetbe vették a futballvezért

neymar, sandro rosell (neymar, sandro rosell)
neymar, sandro rosell (neymar, sandro rosell)
Az FC Barcelona korábbi elnöke, Sandro Rosell van nagy bajban.

A spanyol rendőrség őrizetbe vette az FC Barcelona korábbi elnökét, Sandro Rosellt, akit  pénzmosással gyanúsítanak. Sandro Rosell Neymar Barcelonába szerződésének ügyébe bukott bele és emiatt az egyesületnek be kellett fizetnie 5,5 millió euró bírságot.

A rendőrség keddi tájékoztatása szerint a Katalónia észak-keleti részén végrehajtott akció során kilenc irodában és magánházban tartottak házkutatást az üggyel kapcsolatosan.

A spanyol hírügynökség szerint Rosell mellett másik négy személyt is őrizetbe vettek. Ezt az információt később más hírügynökségek is megerősítették, azzal a kiegészítéssel, hogy egyikük Sandro Rosell felesége.

A spanyol hatóságok a brazil labdarúgó-válogatott mérkőzései után nyomoznak, a televíziós jogok értékesítése miatt.

Az El Mundo spanyol napilap honlapja arról is beszámolt, hogy a hatóságok zárolták a Rosell házaspár 35 millió eurós vagyonát. A lap azt is tudni vélni, hogy Rosell és társai körülbelül 15 millió eurót mostak tisztára, és az ügyben érintett Ricardo Teixeira, a Brazil Labdarúgó Szövetség korábbi elnöke is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik