Foci

Még egy csapat feljutott a Serie A-ba

Korábban írtunk róla, hogy a SPAL 49 év után jutott fel ismét az olasz labdarúgó élvonalba. A Serie B-szezon 42., utolsó fordulóját rendezték csütörtökön, amelyen eldőlt, hogy

a Hellas Verona lesz a másik egyenes ágon feljutó együttes.

A Veronának egy döntetlen is elég volt, 0-0-át játszottak a Cesenával. A Froosinone így hiába nyert és érte be riválisát pontszámban, az egymás elleni eredmények a Hella Veronának kedveztek.

A Frosinonénak még így is van esélye feljutni a Serie A-ba, hátra van még ugyanis a rájátszás. A Frosinone és a Perugia kiemeltként már ott van az elődöntőben, előbbi a Cittadella-Carpi, utóbbi a Benevento-Spezia párharc továbbjutójával találkozik. Adorján Krisztián csak padozott a Novarában, amely kikapott, nagy riválisa,a  Spezia pedig nyerni tudott, így ők végül lemaradtak a playoffról.

A Serie B-ből négy csapat esett ki: a Trapani, a Vicenza, a Pisa és a Latina.

A bajnokság gólkirálya a veronai Giampaolo Pazzini lett (a nyitóképen épp ő ünnepel), a Fiorentina, az Inter és a Milan korábbi 25-szörös válogatott csatára 23 találattal zárta a szezont. Két gólpassza volt mellette. (Fotó: Getty Images/Giuseppe Bellini)

Eredmények – Serie B, 42. forduló

Ascoli- Ternana 1-2

Avellino-Latino 2-1

Brescia-Trapani 2-1

Carpi-Novara 2-0

Cesena-Hella Verona 0-0

Entella-Cittadella 4-1

Frosinone-Pro Vercelli 2-1

Perugia-Salernitana 3-2

Pisa-Benevento 0-3

SPAL-Bari 2-1

Vicenza-Spezia 0-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik