Foci

Győzelemmel kezdte felkészülési tornáját a magyar U18-as labdarúgó-válogatott

Magabiztos sikerrel kezdte az őszi Európa-bajnokságra készülő U18-as labdarúgó-válogatottunk a Panda Kupát a házigazda ellen – tudatta hivatalos honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség.

Már az első percben vezetést szereztek a mieink Bolla Bendegúz révén és bár erre válaszolni tudtak a kínaiak, Bévárdi Zsombor nagyszerű tekerésének köszönhetően 2-1-es magyar vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

Kína helyzetét tovább rontotta, hogy emberhátrányba kerültek egy elkésett becsúszás miatt, azonban a 64. percben Lustyik Levente is a kiállítás sorsára jutott, így kiegyenlítődött a létszám a hajrára.

A második játékrész második felében azonban tovább növelte előnyét a magyar válogatott, Bévárdi, majd Kisari Tibor is beköszönt, így végül meggyőző 4-1-es győzelmet arattak a mieink. A négycsapatos torna másik mérkőzésén Szlovákia fiataljai 3-2-re győztek Irán korosztályos csapatát.

Pénteken Szlovákiával találkozik a magyar U18-as válogatott.

Panda Kupa, 1. forduló végeredmény:

Kína – Magyarország 1-4 (1-2)

Magyarország: Bese Balázs – Krebsz Máté (Kiss Balázs, 70.), Berdó Máté, Schindler Olivér, Kiliti Róbert (Varga Tamás, 78.) – Lustyik Levente, Stoiacovici Dávid – Lakatos István (Kisari Tibor, 46.), Harangozó Bence (Takács Martin, 65.), Bévárdi Zsombor – Bolla Bendegúz

Gólszerzők: Bolla (2), Bévárdi, Kisari

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik