Foci

Félmilliós büntetés a Fradinak, 5 meccses eltiltás az újpesti játékosnak

24.hu
24.hu

2017. 05. 17. 09:45

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi tárgyalásán újabb pénzbüntetést rótt ki a Ferencvárosra, illetve hatályban hagyta két korábbi, hasonló okból meghozott döntését.

Az MLSZ honlapjának indoklása szerint a visszaeső FTC-nek a DVSC elleni bajnoki után a “hivatalos személyek parkolási feltételeinek biztosításával kapcsolatos szabályzati előírások megsértésért” kell fizetnie 500 ezer forintot. Az fb hasonló ok miatt “hatályában változatlanul fenntartotta” a Budafok elleni Magyar Kupa-elődöntőt, illetve a Mezőkövesd elleni bajnokit követően hozott döntését, amelyben 400 ezer, illetve 500 ezer forintra büntette meg a Ferencvárost.

A Vasas, mint visszaeső a Diósgyőr elleni idegenbeli mérkőzésre vonatkozóan 200 ezer forintos büntetést kapott, mert szurkolói “másokat megbotránkoztató” magatartást tanúsítottak.

Az Újpest-Videoton találkozót követően mindkét klubnak – mint visszaesőnek – büntetést kell fizetni szurkolóik “másokat megbotránkoztató” magatartása miatt. Az Újpestet 400 ezer forint megfizetésére kötelezték (az ellenfél, más sportszervezet és politikus! szidalmazásáért), a fehérváriakat 200 ezer forintra.

Az Újpest játékosát, Souleymane Diarrát, mint visszaesőt a soron következő öt bajnokiról tiltották el. Az indoklás szerint “ellenfelét nyilvánvaló gólhelyzetben gáncsolta, amiért kiállították, majd a piros lap felmutatása után vehemensen reklamált a játékvezetőnél, és közben két kézzel enyhén meglökte a játékvezetőt”.

Diarra kiállítása 2 perctől látható:

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.