Élő Foci

U17-es Eb: öngóllal kapott ki a magyar válogatott a negyeddöntőben

A magyar U17-es labdarúgó-válogatott jól kezdett a törökök elleni mérkőzésen, de egy peches mozdulat miatt hátrányba került. A magyar csapat végigtámadta a második félidőt, de nem tudott egyenlíteni és 1-0-ra kikapott. A világbajnoki szereplés még összejöhet.

A magyar U17-es labdarúgó-válogatott remekelt a csoportjában a horvátországi Európa-bajnokságon: előbb legyőzte a franciákat (3-2), majd ikszelt a skótokkal (1-1), a feröeriek elleni 4-0-s győzelem pedig azt jelentette, hogy csoportelsőként jutott tovább Szélesi Zoltán csapata a negyeddöntőbe. Az ellenfél Törökország volt pénteken, az Eb-elődöntő mellett az U17-es világbajnokságon való részvétel volt még a találkozó tétje.

A magyar válogatott jól kezdte a meccset és bár nem volt kapura lövése a csapatnak, de irányította a mérkőzést. A 20. percben aztán menteni igyekvő Csonkáról pattant a labda a magyar kapuba, a török szereztek vezetést és innentől kezdve át is vették az irányítást.

Egy félidőnyi játék után úgy vezetett az ellenfél, hogy az első félidőben csak a magyar csapatnak volt kaput eltaláló lövése – nekünk is egy, Szoboszlai szabadrúgása.

Fotó: Facebook/MLSZ

A második félidő egy török helyzettel indult, majd a magyar csapat kezdett el támadni, a félidőben becserélt Csoboth lendületet adott a játéknak, pont ellen volt egy lerántás a tizenhatoson belül is, de a játékvezető nem fújt semmit. Szabadrúgásból volt az első igazán nagy helyzetünk, a skótok ellen eredményes Szerető lövését tornázta ki a kapus az 55. percben.

Volt egy török mentés, ami után a magyar csapat tizenegyest reklamált, annyira, hogy Szélesit elküldték a kispadtól. A magyar együttes támadott a meccs végéig, a hajrában volt is egy nagy helyzet Tímári révén, de a török kapus nagyot védett. Mint ahogyan Ásványi is bemutatott még egy nagy bravúrt a lefújás előtti pillanatokban.

Hatalmasat küzdött a magyar csapat, de az egyenlítés végül elmaradt.

Az Európa-bajnoki elődöntő ezzel elúszott a magyar válogatott számára, ugyanakkor a vb-kvalifikáció még nem, ugyanis a nyolc negyeddöntős válogatott közül a két legjobb vesztes a világbajnoki szereplést érő ötödik helyezésért játszik egymással egy mérkőzést.

Amennyiben az angol vagy a német együttes szombaton az elődöntőbe jut, a magyarok pályára léphetnek a keddi helyosztón.

Az UEFA a torna korábbi eredményei alapján állapítja meg, hogy a negyeddöntő vesztesei közül melyik kettő játszhat egymás ellen a torna ötödik helyéért. A két csapat kijelöléséről az Eb-csoportmeccsek eredményei (helyezés, gólkülönbség, több lőtt gól), a negyeddöntő eredménye (pontszerzés, gólkülönbség, lőtt gól), a sárga és piros lapok száma, az UEFA-koefficiens és végső esetben sorsolás dönt. (Fotó: Facebook/MLSZ)

Eredmény – U17-es Európa-bajnokság, negyeddöntő

Nagygorica, Radnik Stadion, Játékvezető: Donatas Rumsas (litván)

Magyarország – Törökország 0-1 (0-1)

Magyarország: Ásványi – Kovács, Opavszky, Mocsi, Majnovics – Bencze, Szoboszlai, Csonka (Csoboth, a szünetben) – Szerető, Torvund (Tímári, 71.), Schön (Kiss, 64.)

Törökország: Ozer – Civelek, Bicer, Kabak, Cetin (Günes, 66.) – Adigüzel, Kesgin, Akgün (Gok, 77.) – Gül, Karaahmet (Göcmen (62.), Babacan

Gólszerző: Csonka (20. – öngól)

Sárga lap: Csonka (32.), Schön (32.), Majnovics (52.), Szoboszlai (60.) illetve Adigüzel (46.)

Piros lap:

Az első kapura lövés a törököké

Bő negyed óra kellett a meccs első helyzetecskéjéhez, Karaahmet próbálkozott, de jócskán fölé lőtt. Azért a rögzítsük a tényt, hogy már volt kapura lövés.

Szép akció Schöntől

Ki akarta ugratni a csapattársat, de a török védőről visszapattant hozzá a labda, úgyhogy akkor már gyorsan lecselezett két ember. Hosszan tolta meg a labdát, így végül a törökök jöhettek kapus kirúgással, de bátor megindulás volt.

A miénk az első szöglet

Szerető szöktette Torvundot, a magyar támadót ugyan megelőzte a török védő, de magyar szöglet következett. Kis szöglettel próbálkoztunk, a törökök fel tudtak szabadítani.

Eddig a magyar csapat irányítja a mérkőzést

Az már biztos, hogy itt nem lesz finomkodás, a magyar válogatott a meccs elejétől kezdve próbálja diktálni a tempót, és bár helyzetünk még nem igazán volt, a törököknél alig van a labda. ha megszerzik, akkor kellemetlenül letámadunk, ami eddig nem ízlik az ellenfélnek.

Fontos tudnivalók

A meccs kétszer 40 perc, ha döntetlen a rendes játékidő (mint például a két csapat Eb előtti felkészülési meccse, ami 0-0 lett), akkor egyből tizenegyesek jönnek. Na, de az már az új rendszerben megy majd, azaz a játékosok nem felváltva lőnek, hanem az A-csapat első rúgóját a B-csapat elsője, majd másodikja kövei, utánuk pedig ismét az A-csapatból rúg két játékos. Ez a lebonyolítás csak a labdarúgók számára szokatlan, mert megegyezik a teniszezők által a rövidítésben már használt, ABBA néven is ismert rendszerrel.

Elkezdődött a mérkőzés!

A hivatalos kezdő alapján mindkét válogatott 4-3-3-as felállást választott. Piros-fehér-zöldben a magyar válogatott, a törökök világoskék-piros kombót választottak. A magyar válogatott kezdte a mérkőzést.

Köszöntjük az olvasókat, perceken belül kezdődik a meccs

Addig is nézzük a kezdőcsapatokat!

Magyarország: Ásványi – Kovács, Opavszky, Mocsi, Majnovics – Bencze, Szoboszlai, Csonka – Szerető, Torvund, Schön

Törökország: Ozer – Civelek, Bicer, Kabak, Cetin – Adigüzel, Kesgin, Akgün – Gül, Karaahmet, Babacan

Olvasói sztorik