Foci

BL: “Beleégett az agyba az első 35 perc Atlético Madridja”

A két mester Zinédine Zidane és Diego Simeone értékeli a BL-elődöntőt, míg az egyik legeredményesebb olasz edző megjósolja, ki nyeri a finálét.

Az Atlético egészen kiválóan kezdte a mérkőzést. Tudtam, hogy szenvedni fogunk, és bár az első gól elkerülhető lett volna, ha kicsit jobban védekezünk, meg a második is gyorsan jött, de ennek ellenére türelmesek maradtunk. Ezért tudtunk később fölénybe kerülni. Mindenki megtette a magáét, de ki kell emelnem Iscót, aki fantasztikus teljesítménnyel kötötte össze a középpályát és a támadósorral. Modric szintén klasszis teljesítményt nyújtott. Az a nyugalom, és pontosság, ahogy megjátssza a labdákat kulcsa a játékunknak, ahogy Benzema és Ronaldo nagy mértékben hozzájárult a sikerhez

– értékelt a győztes hadvezér, Zinédine Zidane a mérkőzést követően, aki persze már fél szemmel előre is tekintett, amikor kifejtette, mennyire különleges lesz számára a Juventus elleni finálé.

Juventust mindig is a szívemben őrzöm, hisz ott lettem férfi és érett játékos. Nagyszerű csapat, különleges lesz ellenük döntőt vívni

– modta a Real mestere, aki egymást követő második alkalommal jutott be a BL-fináléba csapatával, és mivel duplázni még eddig senkinek sem sikerült, akár történelmet is írhat június 3-án Cardiffban.

Nem hülyéskedtünk, amikor azt állítottuk, az elrontott első meccs után képesek lehetünk a fordításra. Ezt mindenki láthatta. A csapatom fantasztikus mérkőzést játszott, rengeteg kiváló teljesítményt láthattunk, hiszen hittünk magunkban, és közel is álltunk a továbbjutáshoz. Aki itt volt a Calderónban, annak élete végéig beleégett az agyába az első 35 perc Atlético Madridja. De Benzema zsenialitása és aztán a kapott gól sokat kivett belőlünk, ahogy a Real sokat köszönhet Keylor Navasnak is

– nyilatkozta Diego Simeone, aki csapatával négy éven belül harmadszor jutott be a BL elődöntőbe.

Természetesen kikerülhetetlen, hogy a szakemberek ne foglalkozzanak máris a fináléval. Arrigo Sacchi  szerint a Juventus nyeri majd meg a Bajnokok Ligája 2017-es döntőjét

A Milanal két BEK-et, az olasz válogatottal pedig világbajnoki ezüstérmet nyerő szakember ezt arra alapozza, hogy a Juventus védelme sokkal stabilabb, mint a Real Madridé.

A Real Madrid védelmét nem lehet egy lapon említeni a Juventuséval. Sergio Ramoson kívül nincs igazán stabil pontja. Láthattuk, a jobb oldalon Danilo nem képes azt a szintet hozni, mint Carvajal, aki nem biztos, hogy felépül a döntőig

– jósolt az elődöntő után azonnal Sacchi.

Eredmény – Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó

Atlético Madrid – Real Madrid 2-1 (2-1) (Összesítésben: 2-4)
Vicente Calderón Stadion, vezeti: Cüneyt Cakir (török)

Atlético Madrid: Oblak – Giménez (Thomas 56.), Savic, Godín, Filipe Luís – Koke (Correa 76.), Gabi, Saúl Níguez, Carrasco – Torres (Gameiro 56.), Griezmann

Real Madrid: Navas – Danilo, Ramos, Varane, Marcelo – Kroos, Casemiro (Lucas Vazquez 76.), Modric – Isco (Morata 88.) – Benzema (Asensio 76.), Ronaldo

Gólszerző: Saúl (12.). Griezmann (16. – büntetőből) ill. Isco (42.)
Sárga lap: Savic (6.), Godín (35.), Gabi (37.), Correa (86.) ill. Danilo (4.), Ramos (35.)

A másik elődöntőn:

Juventus (olasz)–AS Monaco (francia) 2–1 (2–0)
Gólszerző: Mandzukic (33.), D. Alves (44.), ill. Mbappé (69.)
Továbbjutott: a Juventus, kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel

BL-döntő:
Real Madrid – Juventus
június 3., Cardiff

Ajánlott videó

Olvasói sztorik