Foci

A Chelsea szinte már bajnok és kiejtett egy csapatot a Premier League-ből

Futó Csaba
Futó Csaba

2017. 05. 08. 22:50

Korábban a témában:

Az utóbbi hetekben a Tottenham tartani tudta a lépést a listavezető Chelsea-vel az angol labdarúgó-bajnokságban, a két londoni riválist mindössze négy pont választotta el egymástól a tabellán. A 36. fordulóban azonban a Spurs váratlan vereségbe szaladt bele a West Ham otthonában, amivel óriási lehetőséghez jutott a Chelsea.

Antonio Conte csapata élni is tudott ezzel.

A Chelsea a Middlesbrough-t fogadta hétfőn este, a forduló zárómérkőzésén, és már az első félidőben ellépett 2-0-ra: Costa egy szenzációs kiugratás után volt eredményes, Alonso szinte nullszögből leadott lövését pedig bevédte a vendégek kapusa. A mérkőzést Matic döntötte el végleg, ő egy szöglet után bőrözte be a kapust a 65. percben – merthogy mindhárom gólt köténybe kapta Guzan kapus. Fontos megjegyezni még, hogy az idény végén távozó John Terry is pályára lépett a 87. percben, csereként.

Costa szerzett vezetést:

Alonso megduplázta az előnyt:

Matic pedig lezárta a mérkőzést:

Ezzel a sikerrel ismét hét pont a Chelsea előnye a Tottenham előtt, mindkét csapatnak három meccse van még hátra, így esélye még van a Spursnek, de egyre kevesebb.

A Middlesbrough ezzel a vereséggel biztosan kiesik a szezon végén, nem tudják már behozni a Swansea-t. A Sunderland a másik biztosan kieső csapat eddig. (Fotó: Europress/AFP/Adrian Dennis)

Eredmény – Premier League, 36. forduló

Chelsea – Middlesbrough 3-0 (2-0)

Gólszerzők: Costa (23.), Alonso (34.), Matic (65.)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.