Foci

OTP Bank Liga: már szombaton eldőlhet, hogy nem lesz bajnok a Fradi

A bajnoki címért és a kiesés elkerüléséért zajló küzdelmet is befolyásolhatja a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának MTK-Ferencváros örökrangadója.

Amennyiben a zöld-fehérek vereséget szenvednek az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, és a Honvéd legalább egy pontot szerez – vagy a Videoton győz -, akkor eldől, hogy Ferencváros nem védi meg a bajnoki címét. Thomas Doll, a Ferencváros trénere a jelenlegi NB I-es csapatok közül csak az MTK otthonában nem vezette még győzelemre csapatát. Ha ezt a sorozatát megszakítaná, együttesének még maradna némi esélye a bajnoki cím megszerzésére, ez esetben azonban az MTK szurkolóinak kellene tovább aggódniuk a kiesés miatt.

A két csapat eddig 211 alkalommal csapott össze a bajnokságban: 48 döntetlen mellett 85 mérkőzés a zöld-fehérek, 78 pedig a kék-fehérek sikerével végződött.

A bajnoki címért zajló versenyfutásban a listavezető Honvéd dolga tűnik valamivel nehezebbnek, mivel a kiesés elől menekülő, a hétközben edzőváltáson átesett Mezőkövesd otthonába látogat. Marco Rossi együttese a legutóbbi két idegenbeli mérkőzését elveszítette, ráadásul mindig nehéz feladat egy olyan csapat ellen pályára lépni, amely új trénerrel a bennmaradásért küzd. Mezőkövesden Szivics Tomiszlavot Radványi Miklós váltotta.

A kispestiekkel megegyező pontszámmal álló – kevesebb győzelme miatt második – Videoton sem számíthat könnyű menetre, amikor a Haladást fogadja Felcsúton.

A jelenlegi második kieső, az utolsó előtti helyen álló Debrecen az Újpestet látja vendégül.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

OTP Bank Liga, 30. forduló

Videoton FC-Swietelsky Haladás, Felcsút 18.00, v.: Solymosi
Debreceni VSC-Újpest FC 18.00, v.: Iványi
Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 18.00, v.: Szabó Zs.
Gyirmót FC-Diósgyőri VTK 18.00, v.: Karakó
Vasas-Paksi FC, Szusza Ferenc Stadion 18.00, v.: Vad II.
MTK Budapest-Ferencváros 20.30, v.: Bognár

Ajánlott videó

Olvasói sztorik